Index Vakbarát Hírportál

Az új szakképzési rendszerben bevételhez jutnak a diákok

2021. január 26., kedd 21:43

Már csak három hét van hátra, hogy az általános iskola utolsó évfolyamába járók, illetve szüleik a továbbtanulásról döntsenek. A határidő február 19.

Annak a 75 ezer diáknak a többsége, akik a központi felvételit múlt hét szombaton írták meg a járványügyi intézkedések  betartásával, gimnáziumba adja be jelentkezési lapját. Azok a felvételizők, akik a január 23-i vizsgán nem tudtak részt venni, a január 28-i pótírásbelin vizsgázhatnak – tudatta az Oktatási Hivatal.

A végzős nyolcadikosok gimnáziumba, szakgimnáziumba, technikumba, szakképző iskolába és szakiskolába is jelentkezhetnek. A központi írásbeli megírását nem minden középiskola követeli meg, sok helyre az általános iskolai jegyek alapján is be lehet kerülni.

A KSH adatai szerint a 2020/2021-es tanévben 1 millió 812 ezren vesznek részt oktatásban. A középfokú iskolák nappali rendszerű oktatásában 398,3 ezren tanulnak, 12,5 ezerrel kevesebben, mint a 2019/2020-as tanévben. Az előző tanévhez képest a gimnáziumokban nőtt, a többi középfokú iskolában csökkent a tanulói létszám.

Új szakképzési rendszer

Ez a folyamat azonban várhatóan módosulni fog már a következő évtől, hiszen ahogy Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára az Indexnek elmondta, az ebben a tanévben életbe lépett új szakképzési rendszer nemcsak megkönnyíti, de támogatja is a pályaválasztást.

A legfontosabb változás, hogy az általános iskolai tanulmányokat befejező diáknak már nem szakmát kell választania, hanem egy érdeklődésének megfelelő irányt, azaz ágazatot.

Az első időszakban, vagyis technikum esetében két évig, szakképző iskola esetében egy évig a területre széles rálátást biztosító ágazati alapismereteket tanulnak a diákok. A konkrét szakmát így később választhatják ki, megalapozott ismeretekkel sajátíthatják el – fogalmazta meg a legfontosabb előnyöket a helyettes államtitkár.

A szakképzésből a felsőoktatásba is

Az okleveles technikus képzés azok számára a legideálisabb képzési forma, akik  már biztosak a pályaválasztásban, mondta el az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Lényege, hogy a tanulók a technikum és egy felsőoktatási intézmény által közösen kidolgozott,

emelt szintű szakmai program alapján végzik a technikumot, amelyet követően tanulmányaikat automatikusan folytathatják az együttműködésben résztvevő felsőoktatási intézményben.

A felsőfokú végzettség így ráadásul az előre meghatározott kreditek elismerésével rövidebb idő alatt is megszerezhető.

A technikumi ötéves képzés egyesíti a gimnázium és a szakma tanulásának előnyeit. Az új szakképzési rendszerben mindössze négy tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni, mivel a szakmai vizsga ötödikként beszámít az érettségi tantárgyak közé. Az itt végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételi eljárásban, a szakirányú továbbtanulás esetén – mondta Pölöskei Gáborné.

A szakképző iskolák  három éves képzése alatt az első év után történik a szakmaválasztás. Az ezt követő két évben duális képzési formában, elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál sajátítják el a diákok a szakmai ismereteket.

Az új szakképzési rendszer legnagyobb előnye azonban az, hogy a szakképzést választó diákok már az első évfolyamtól bevételhez jutnak.

Technikumban, nappali rendszerű oktatásban minden tanuló az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjat kap két éven keresztül. A szakképző iskolák első évfolyamán ez havi 16 ezer forintot jelent egy éven át.

A duális képzésben résztvevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet.

Lehet dobbantani

Az idei évtől kiemelt figyelmet kapnak azok a diákok, akik tanulmányaikkal elmaradnak, olykor nehezebben veszik az akadályokat. – tájékoztatott bennünket Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke.

A Dobbantó program a nyolcadik osztályt be nem fejezett, de már 16 éven felüli fiataloknak nyújt segítséget.

A programban résztvevők nem az általános iskolai tananyagot pótolják, hanem szabadabban,

személyre szabottan fejleszthetik ki a továbblépéshez szükséges kompetenciákat

 – mutatott rá a program lényegére.

Magyar Zita hangsúlyozta, hogy a program keretében nem az általános iskolai tananyagok ismétlése történik, hanem egyéni fejlesztésekkel lehet pótolni a kompetenciahiányokat, hogy elindulhasson a szakma tanítása.

A diákok egy évet is eltölthetnek a programban, de ha jól teljesítenek, akár néhány hónap alatt tovább léphetnek a műhelyiskolába, ahol részszakmát szerezhetnek, amely egyben alapfokú végzettséget is tanúsít.

A műhelyiskolában megszerzett részszakma alkalmassá teszi a tanulót bizonyos munkakör betöltésére, és államilag elismert végzettségnek számít. A részszakma elvégzése után lehetőség van akár teljes szakmát elsajátítani, mert a programban résztvevő fiatal a szakképző iskolában folytathatja a tanulmányait, ahol beszámítják a részszakma ismereteit is.

A Dobbantó programban is szakképzési ösztöndíj támogatják a tanulást. ennek összege jelenleg 8050 forint havonta.

(Borítókép: A debreceni Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnázium tanulói méréseket végeznek 2017. május 19-én. Fotó: Oláh Tibor / MTI)

Rovatok