Index Vakbarát Hírportál

Vádemelés járóbotos verekedéssé fajult közlekedési vita miatt

2021. január 27., szerda 16:03

A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik 2020 májusában bántalmazták egy autó sofőrjét – adta hírül a Baranya Megyei Főügyészség. Az eset egyszerű, mondhatni mindennapos közlekedési vitának indult, amikor egy férfi egy pécsi szervizúton haladt szabályosan, ám nem tudott továbbmenni, mert egy másik sofőr a gépkocsijával elállta az utat.

A szabályosan haladni akaró férfi megkérte a másik jármű tulajdonosát, hogy álljon odébb, azonban az nem volt hajlandó erre, így szóváltás alakult ki, és kölcsönösen kiabálni kezdtek egymással

Az utat elálló férfi, hogy nyomatékosítsa szavait, egy járóbotot vett ki a gépkocsijából, majd azzal támadólag elindult vitapartnere felé. A megtámadott férfi kiszállt a gépkocsijából, ekkor a járóbotos telefonon értesítette fiait, akik pár perc múlva a helyszínre értek.

A családja támogatását élvező férfi továbbra sem állt el az útból, sőt még inkább felbátorodott, és fiaival együtt megindultak az apjukat számonkérő férfi gépkocsija felé, miközben folyamatosan szidalmazták.

Megütötték az autója szélvédőjét, ami ettől berepedt, majd több alkalommal a kocsi tulajdonosát is ököllel fejbe verték.

Az ügyészség tájékoztat róla, hogy az esetet a megtámadott férfi autójának fedélzeti kamerája rögzítette, amit megosztottak az ügyészség portálján.

Rovatok