Index Vakbarát Hírportál

A január végi szigorítás előtt még próbálkozott néhány horrorkaraván

2021. január 28., csütörtök 09:58

Kilenc túlterhelt járműszerelvényt, azaz hétköznapi nevén horrorkaravánt, rendőrségi zsargonnal mondva transzformert szűrtek ki a forgalomból az egyenruhások 2021. január 18. és 24. között Csongrád-Csanád megyében – adta hírül a police.hu.

A rendőrség beszámolt arról, hogy a tengelysúlyméréseik után

a járőrök összesen kétszázhetvenezer forint helyszíni bírságot szabtak ki a szabályszegő sofőrökkel szemben, valamint intézkedtek a vontatott járművek túlsúlyának megszüntetéséről is. 

A megengedett legnagyobb össztömeget túllépő járművek a szerkezeti sérülés lehetősége miatt

balesetveszélyessé válhatnak, ezenkívül nehezebben is lehet irányítani őket.

Az Index korábban megírta, hogy az utóbbi években nagyon elszaporodtak a horrorkaravánok a magyar utakon, és emiatt idén január 31-tól szigorítják a KRESZ-t. 

Akár félmillió forintos közigazgatási bírságot is kiszabhatnak a rendőrök a szabálytalanul vontató, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személy- vagy kisteherautókból állnak.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzéseknél a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a túlsúlyos trélerek kiszűrésére a közlekedés biztonsága érdekében. 

Rovatok