Index Vakbarát Hírportál

Szombathelyi társukat gyászolják a pannonhalmi bencés diákok

2021. január 29., péntek 11:36

2020A osztály, vigyázz! A Jóistennek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 33, nekünk örökre hiányzik: Bendi – olvasható a Pannonhalmi Bencés Gimnázium honlapján. A szombathelyi iskolatársra, Sajben Solt Bendegúzra emlékeznek a bejegyzéssel, aki hosszú, küzdelmes, példaadó türelemmel viselt betegségben hunyt el január 22-én.

Én, Sajben Solt Bendegúz fogadom, hogy becsületes leszek és a bencésekhez méltó módon fogok élni az elkövetkező hat évben – hangzott el tőle a bencés diákká avató osztályünnepségen, hetedik év elején. Bendi négy és fél évig élte együtt velünk az életét a gimnáziumban és kollégiumban, 11. második félévétől kötötte ágyhoz az egyre erősebben jelentkező betegsége. Élete végéig hű maradt fogadalmához. Most, az előrehozott égi maturán kitűnőre vizsgázott becsületből, kitartásból, emberfeletti küzdelemből, igazságérzetből, emberségből

– olvasható Bendegúz barátainak, osztálytársainak, tanárainak búcsúja. A Kisalföld.hu arról ír, a fiatalember tüdőtranszplantációra várt, a gyógyulását a lap olvasói is támogatták. 

A portál idézi Bendegúz édesanyját, aki azt mondta, kisfia az örök egészséget választotta:

Bendi itthagyta földi életét, az örök egészséget választotta. Arra kérem a fiam barátait, hogy ne sajnálkozva, hanem örömmel gondoljanak rá.

Rovatok