Index Vakbarát Hírportál

Újra szabadlábon a tizenegy gyermekes szegedi képviselő

2021. január 29., péntek 12:33

Szerdán rendőrautó vitte haza a szegedi fegyházból Joób Mártont, aki 184 napot töltött börtönben. A képviselőt adócsalás gyanúja miatt tartoztatták le hét társával együtt, az ügyészség szerint 250 millió forint értékben fogadott be fiktív számlákat.

A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsított háromszoros világbajnok kenus, önkormányzati képviselő 20 kilót fogyott a rácsok mögött a szegedi Csillag börtönben.

A kapun belépve tizenegy gyermeke és felesége ugrott a nyakába. Mint mondta, élete legboldogabb pillanatai voltak ezek, de az elveszett időt semmi nem adhatja vissza – írja a Blikk

Soha nem felejtem el azt a döbbenetet, amikor a szegedi Csillag börtönben becsukódott mögöttem a zárkaajtó. Az elején mindennap órákon át a betonra görnyedve imádkoztam és énekeltem Istenhez, és azért küzdöttem, hogy ne őrüljek meg. Rám is parancsolt az őr, hogy hagyjam abba, mert a csendes áhítatot jobban viseli. Az is erőt adott, hogy a feleségem és a gyerekek hetente több levelet írtak

– mondta a lapnak Joób Márton. Hozzátette: bár továbbra is igazságtalannak tartja a helyzetet, amibe került, de teljes mértékben együttműködik a hatósággal. Elismerte a nyomozóknak, hogy részben van felelőssége a történtekben, ezzel arányosan egy komoly összeget már be is fizetett a NAV-nak. Viszont olyan dolgokért nem szeretné vállalni a felelősséget, amit nem ő követett el. Mint mondta,

tisztességes, hívő ember vagyok, nem pedig bűnöző. Nehéz elfogadni, hogy egyik pillanatban még a város köztiszteletben álló politikusa vagyok, a másikban pedig zárkában találom magam.

Rovatok