Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós: Butaság, hogy az oroszok vagy a kínaiak milliószámra károsítanak meg embereket a vakcinával

2021. január 29., péntek 18:01

Az emberi erőforrások minisztere az Életközelben legújabb adásában az mondta, életbe vágóan fontos, hogy minél hamarabb átoltsák a lakosságot. Szerinte többek közt ezért is fontos, hogy Magyarország minél több helyről szerezzen oltóanyagot. Kásler Miklós aláhúzta: a Szputnyik V és a kínaiak vakcinájával már több millió embert beoltottak, és szerinte butaság azt gondolni, hogy az oroszok vagy a kínaiak a saját honfitársaikat millió- vagy tízmilliószámra károsítanák az oltóanyaggal.

Emlékeztetett, összesen 6200 bamlanivimabampullát hoznak Magyarországra, utána ezer, később pedig további adagok is érkezhetnek. Leszögezte: ezt a szert olyan betegeknek érdemes adni, akiknek pozitív tesztjük van, kezdeti tüneteik vannak, de a kísérő betegségük miatt veszélyeztettek. Ez egy molekuláris technikával készült monoklonális antitest, amit ha alkalmaz valaki, akkor el tudja kerülni a kórházba kerülést, és 75 százalékban enyhe lesz a kórlefolyása.

Hozzátette, az is igaz, hogy a bamlanivimab minden valószínűség szerint alkalmas lehet a vírus mutánsaival szembeni gyógykezelésre is.

A tárcavezető praxisközösségekről is szólt. Mint mondta, ezzel az alapellátási formával jobban le lehet fedni az országot, és könnyebben meg lehet majd szervezni az ügyeleteket is. Kiemelte ugyanakkor, hogy a szakdolgozóknál csak a gyakorlatban eltöltött idő fog számítani, és a praxisközösség formájától teljesen függetlenül ugyanannyit fognak keresni a bérrendezés után, mint az állami dolgozók. Kijelentette: a praxisközösség nem kötelező, mindenki kiválaszthatja, hogy milyen formában kíván dolgozni.

Rovatok