Tavaly nőtt a természetes fogyás mértéke: 3,4 százalékkal több gyermek született, de 7,7 százalékkal többen haltak meg, mint 2019 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly decemberben az előző év azonos időszakához képest jelentősen többen haltak meg és nagyobb volt a természetes fogyás. Az előzetes adatok szerint decemberben az élveszületések száma 7,9 százalékkal csökkent, a halálozásoké viszont jelentősen, 44 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
Tavaly 92 233 gyermek jött világra, 3040-nel több a 2019-esnél. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,55-re nőtt a megelőző évi 1,49-hez képest. Házasságot 67 301 pár kötött, 3,1 százalékkal, 2033-mal több az egy évvel korábbinál.
Múlt évben januártól decemberig 139 549-en haltak meg, 9946-tal többen, mint 2019-ben. Az éves természetes fogyás 47 316 fő volt, ami 17 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 40 410 főt.
A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést. Ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma múlt év végén 9,731 millió fő volt.
A demográfiai fordulat évtizede volt a 2010 és 2020 közötti időszak, ezalatt 24 százalékkal nőtt a gyermekvállalási kedv Magyarországon, ez az adat Európában a legjobb – értékelte a KSH pénteken közzétett népesedési adatait az MTI-nek a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin hozzátette: az évek óta tartó lendület megtorpanhat a koronavírus-járvány hatására, de a kormány bízik benne, hogy ez nem tart majd sokáig.
Büszkén kijelenthetjük, hogy az elmúlt tíz évben az Európai Unió összes tagállama közül Magyarországon emelkedett leginkább a gyermekvállalási kedv
– mondta a miniszter, hozzátéve: a pozitív demográfiai fordulatot az is alátámasztja, hogy ugyanezen idő alatt a házasságkötések száma is majdnem a duplájára emelkedett:
míg 2010-ben 35 ezer pár, addig 2020-ban már 67 ezer pár kötött házasságot.
Hozzátette: bízik benne, hogy a pozitív változások tartósak lesznek. Elmondta azt is, a koronavírus-járvány következményeként a demográfiai adatok rendkívül kedvezőtlenül alakultak mindenhol a világon.
Magyarországon nemcsak a halálozások számában tükröződik a járvány hatása, hanem – a decemberi adatok szerint – a gyermekvállalási kedvet is visszavetette. Ez azt jelzi, hogy a járvány a fiatalok gyermekvállalással kapcsolatos terveit is újraírja
– fogalmazott a miniszter. Ismertetése szerint Európa nagyon sok országában esett vissza jelentősen a születések száma. Példaként Franciaországot említette, ahol 1945 óta nem született olyan kevés gyermek, mint 2020-ban, pedig ott, mint mondta, jelentős bevándorlással is számolhatnak. Németországban, Svédországban, Lettországban is csökkent decemberben a születések száma az előző évhez képest.
Novák Katalin közölte: Magyarországon 2020-ban az előző évinél háromezerrel több gyermek született (összesen 92 233), a decemberi hónap adata mégis csaknem nyolcszázalékos csökkenést mutat.
Ez már a járvány hatásának is tulajdonítható, és arra lehet számítani, hogy ez a negatív hatás végigkíséri majd a későbbi hónapokat is. Bízom abban, hogy a járvány után azok a fiatalok is bátran mernek majd a családalapítás mellett dönteni, akik ebben az időszakban nem vállalkoztak erre
– idézi az MTI Novák Katalint, aki erre utalva a gyermekeket előre vállalóknak szóló családtámogatásokra hívta fel a figyelmet, valamint a jövőre bevezetendő személyijövedelemadó-mentességre, amely családalapítás előtt álló fiatalok életkezdését segítheti majd.