Hamarosan megszólal Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A szokásos, 07:30-kor kezdődő miniszterelnöki interjúban a hét legfontosabb eseményeiről számol be a miniszterelnök, így a vakcina beszerzésről, a járványügyi korlátozásokról, az ukrán–magyar helyzetről, és vélhetően a koronavírus napi adatait is ismerteti majd.
A koronavírus-járvány miatt tavaly novemberben vezetett be szigorú korlátozásokat a magyar kormány, amelyek azóta is érvényben vannak. Ezek írják elő többek között:
Az ország teljes népességéhez képest viszonylag kevés embert sikerült eddig beoltani. Orbán Viktor múlt héten, a Kossuth rádiónak adott interjújában azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben még nem jöhetnek szóba a lazítások. Ugyanezt az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján Müller Cecília is hangsúlyozta.
Az egy héttel ezelőtti interjúban a miniszterelnök kiemelte: aznap reggel az operatív törzs ülésén arról is szó esett, hogy be lehet-e oltani az érettségizőket és tanáraikat, hogy esetleg visszatérhessenek az iskolába, és felkészülhessenek ott a vizsgákra. Elmondta továbbá, hogy a kormány dolgozik azon is, hogy legyen valamilyen igazolvány, amely arról szól, hogy akik már beoltották magukat, vagy átestek a fertőzésen, azok nagyobb szabadságot kapjanak.