Index Vakbarát Hírportál

Kommandósok a Kapás utcában Budapesten – gyilkosság történt

2021. február 1., hétfő 20:48

Az Index értesülései szerint jelenleg is zajlik számos rendőr és kommandós bevonásával egy rendőri akció Budapesten, a Kapás utca 29-es szám alatt. 

A részletekről megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amint válaszolnak, frissítjük a cikket. 

Frissítés 21.01: 

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2021. február 1-jén 19 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy haláleset történt egy II. kerületi lakásban – derült ki a rendőrség közleményéből. A gyanú szerint lakásukban ölte meg a férfit, majd magával is végezni akart.

A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe, a 39 éves nőt a mentők kórházba vitték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indít eljárást.

Frissítés 2021. 02. 02-én: 

Olvasói visszajelzések szerint az első értesülésünkben szereplő házszám téves volt, az érintett épületben lakóktól elnézést kérünk. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok