Index Vakbarát Hírportál

Másfél millió forintos büntetést szabtak ki a vasárnapi tüntetés szervezőire

2021. február 1., hétfő 13:51

Megbüntették a vasárnapi budapesti tüntetés szervezőit. Ecsenyi Áron, a korlátozások elleni demonstráció egyik szervezetője és a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke egy Facebook-videóban mondta el, hogy fejenként 500 ezer, összesen másfél millió forintra büntették őket. 

Vasárnap a Hősök terén pár százan gyűltek össze, főleg elkeseredett vendéglátósok, akik a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő szigorú korlátozások ellen tüntettek. A szervezőkkel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek – ezt Gál Kristóf mondta az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ismertette: igazoltatták a résztvevőket, és volt, akit figyelmeztetésben részesítettek. Két személlyel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, négy tüntetőt pedig feljelentettek, mert megszegték a maszkviselés szabályát. A vasárnapi tüntetésen egyébként az Index stábja is forgatott. Itt meg tudja nézni, milyen volt a demonstráció.

Ecsenyiék arra buzdították az üzlettulajdonosokat, hogy hétfőn tömeges üzletnyitással jelezzék polgári engedetlenségüket. A Magyar Hang azt írja, hogy hétfő délben megint gyülekeztek a Hősök terén az újranyitást sürgetők. 

Rovatok