Index Vakbarát Hírportál

Áder János ellenőrizte a magyar haderőt, elégedett volt az eredménnyel

2021. február 3., szerda 16:59

Áder János köztársasági elnök mint a honvédség főparancsnoka szerdán hivatalában fogadta Korom Ferencet, a Magyar Honvédség parancsnokát.

A mintegy másfél órán át tartó megbeszélésüket követően a Sándor-palota Tükör-termében tartott sajtótájékoztatón Korom Ferenc azt mondta: a köztársasági elnök felkérésére adott helyzetjelentést a Magyar Honvédség helyzetéről, a honvédelmi és haderőfejlesztési programról, valamint a katonák pandémiás helyzettel összefüggésben végrehajtott feladatairól.

A vezérezredes ismertette, az államfőnek tett jelentés három részből állt. Az első részben beszámolt a Magyar Honvédség honvédelmi törvényben meghatározott feladatairól, azok végrehajtásáról, amellyel a katonák biztosítják a magyar emberek biztonságát.

A második részben a haderőfejlesztés 2020-ban megvalósított feladatairól, eredményeiről, a beszerzésekről adott tájékoztatást. A parancsnok azt is kiemelte, hogy a koronavírus-járvány a haderőfejlesztési program megvalósulását semmiben nem befolyásolta. Elmondta továbbá, hogy a következő években milyen sorrendben, milyen eszközök beszerzése várható, milyen képességek jelennek meg a jövőben a Magyar Honvédségben.

A vezérezredes jelentése harmadik részében azt fejtette ki, hogy a jelenlegi pandémiás helyzetben milyen feladatokat lát el a Magyar Honvédség. A kiemelt feladatok között említette, hogy a katonák a Belügyminisztérium erőivel együttműködésben részt vesznek a korridorszakaszokon a tranzitjárművek ellenőrzésében. Emellett több helyen átvették, másutt a rendőrökkel közösen látják el a határátkelők zárását is. Szintén a rendőrökkel közösen járőrözési feladatokat is ellátnak a katonák, ellenőrzik a korlátozó rendszabályok betartását.

Ezek mellett 1380 emberrel 89 egészségügyi intézményben támogatják az egészségügyi dolgozók munkáját, logisztikai, adminisztratív feladatok ellátásával.

A déli határszakaszon pedig mintegy 1200 katona teljesít szolgálatot, őrzik Magyarország, a magyar emberek biztonságát, segítve az illegális migráció okozta válsághelyzet kezelését - fejtette ki a parancsnok.

Korom Ferenc megtiszteltetésnek nevezte, hogy Áder János a hadsereg főparancsnokaként lehetőséget adott neki jelentése megtételére. Azt mondta, az államfő érdeklődő volt, több témában több kérdést is feltett.

A vezérezredes sajtótájékoztatója végén kérdésre válaszolva kiemelte: 2020-ban a Magyar Honvédség minden tervezett és pluszban kapott feladatot sikeresen teljesített. Sikerük egyik legfontosabb fokmérőjeként a társadalom visszajelzését hangsúlyozta. Korom Ferenc azt mondta: a katonák 2020-ban és az idei év eddig eltelt időszakában végzett munkáiról csak pozitív visszajelzéseket kapott a magyar emberektől.

Rovatok