Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatásban a Kapás utcai baltás gyilkos

2021. február 4., csütörtök 19:54

Egy hónapra – 2021. március 4-ig – elrendelték annak a nőnek a letartóztatását, akit a Kapás utcai baltás gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak – tájékoztat róla a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az Index korábban beszámolt az ügyről, amikor 2021. február 1-jén, 19 óra körüli egy nő az élettársát eddig ismeretlen okból olyannyira bántalmazta egy baltával, hogy a férfi a helyszínen elhalálozott, majd a nő megpróbált öngyilkos lenni. 

A BKKB tudatja, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A bíróság megállapította, hogy a terhelt rendezett személyi és egzisztenciális körülmények között él, ám 

tettének elkövetési módjából arra lehet következtetni, hogy kárt tehetne másokban vagy önmagában,

illetve

feltételezhető, hogy szabadlábra kerülése esetén elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne. 

Mindezeket figyelembe véve a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását azzal, hogy ezt a nő mentális állapota miatt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A végzés nem végleges, a nő és védője fellebbezést jelentettek be.

Rovatok