Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor a melegekről és a muszlimokról is beszélt csütörtök reggeli interjújában

2021. február 4., csütörtök 22:00

Orbán Viktor a melegekről és a muszlimokról is ejtett pár szót a csütörtök reggel megjelent interjújában – szúrta ki a 444.

A miniszterelnök interjúját korábban az MTI szövege alapján már szemléztük, a távirati iroda anyaga azonban az eredeti interjú néhány kérdésére nem tért ki. 

Mi lenne, ha az egyik gyereke odaállna Önhöz, és bevallaná, hogy homoszexuális?

– ez volt az egyik kimaradt kérdés.

Erre Orbán Viktor azt válaszolta, hogy  a „drága Isten" szerencsére még nem szembesítette ilyen helyzettel, ugyanakkor „Magától értetődő, hogy a feleségem és én, a hajlamaiktól teljesen függetlenül, mindig szeretnénk a gyerekeinket" – mondta.

Ezután azt is megkérdezték tőle, hogy mi lenne, ha ez a meleg gyermeke örökbe akarna fogadni valakit, mire azt mondta: a feleségével megpróbálnának lehetőségeik szerint segíteni neki (de azt nem tisztázta, hogy ez pontosan miben is nyilvánulna meg).

Azt viszont leszögezte, hogy miniszterelnökként felesküdött az alkotmányra, amiben az áll, hogy a család nő és férfi köteléke és ehhez tartaná magát.

Végezetül a miniszterelnök azt a kérdést is megkapta, hogy mit szólna hozzá, ha valamelyik lánya egyszer csak egy muszlim férfit hozna a házhoz. 

Valószínűleg azért megkérdezném: »Jól átgondoltad te ezt?« És ha a válasz »igen« lenne, ott az én feladatom véget érne

– hangzott a válasz. 

Rovatok