Index Vakbarát Hírportál

Több mint száz kutyát sanyargatott egy szaporító Albertirsán

2021. február 5., péntek 13:35

Több mint száz, részben szűkös, fényszegény és takarítatlan helyen tartott kutyát találtak a Nébih ellenőrei Albertirsán, amikor ellenőriztek egy állattartó telepet tavaly decemberben – adta hírül honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szaporító ráadásul engedély és szaktudás nélkül alkalmazott állatgyógyászati készítményeket, tovább súlyosbítva a jogsértést. Ez utóbbi miatt 120 ezer forint bírságot szabott ki a Nébih.

A Nébih beszámolójából kiderül, hogy az ebtartó főleg külföldieknek adott el kutyákat. Az állatokat az elégtelen szellőztetés és a takarítás hiánya miatt néhol erősen ammóniaszagú körülmények között tartotta.

A híradás kiemeli, hogy az állatok, köztük is a nemrég ellett szukák és kölykeik egészségügyi szempontból jó állapotban voltak, azonban nem állt rendelkezésükre a jogszabályban előírt minimális férőhely, annál jóval kisebb területen zsúfolták össze őket.

Emellett a Nébih közreműködésével még jelenleg is zajlik a helyi járási hivatal szakemberei által indított állatvédelmi eljárás. Ennek során a szakemberek a külföldre értékesítő kutyaszaporítót többek között a feltárt hiányosságok pótlására, továbbá a nem megfelelő körülmények haladéktalan kijavítására kötelezték. Az előírt határidőre elvégzett munkálatokat és a kutyalétszám jelentős mértékű csökkentését, valamint a férőhelyek növelését az állatvédelmi szakemberek utóellenőrzésen is vizsgálják majd.

A hivatal emlékeztet rá, hogy április 1-jétől mindenkinek, aki kedvtelésből tartott állatokkal kereskedik, regisztráltatnia kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnál, ezzel is igyekszik a szaporítók, az illegális állatkereskedők ellen hatékonyabban fellépni a Nébih. 

Rovatok