Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely szerint az ölelések miatt is kell az oltás

2021. február 6., szombat 19:51

Kell az oltás, hogy újra megölelhessük egymást – ez olvasható a Fővárosi Önkormányzat által indított kampány egyik plakátján. Az a célunk, hogy növeljük a koronavírus-oltással kapcsolatos közbizalmat. Mert most nagyon sok múlik ezen, a bizalom szintjén – írja Karácsony Gergely Facebook-oldalán. 

Mint fogalmaz, sok dolguk van azzal, hogy a bizalmat erősítsék – és nem csak az oltásokkal kapcsolatban.

A bizalom erősítéséhez hozzájárul, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nyilvánosságra hozza a Sinopharm és a Szputnyik V, vagyis a kínai és orosz vakcinák dokumentációját. Ugyanakkor a politikai propagandának alárendelt beszéd a vakcinákról – rombolja a bizalmat. Miként az is, ha a miniszterelnök arról értekezik: mehet a sor végére az, aki válogat a vakcinák között. Nem méltó beszéd ez. Különösen nem méltó ott, ahol túl sokakban van bizonytalanság az oltásokkal kapcsolatban, romboló akkor, amikor – Európában talán egyedülálló módon – a politikai szimpátia is befolyásolja, ki hogyan viszonyul az elérhető vakcinákhoz

– fogalmaz a főpolgármester. Hozzáteszi, hogy nemrégiben kapott kézhez egy friss felmérést, amely azt mutatja, Budapesten az országos átlagnál nagyobb az oltási hajlandóság. Mint írja, a megkérdezett fővárosiak fele biztosan beoltatná magát, 37 százalékuk bizonytalan, 13 százaléknyian semmiképpen nem akarnak oltást.

Az európai-amerikai vakcinában több mint 80 százalék bízik, az orosz fejlesztésű oltásra csak 43 százalék mondott igent, a kínaira mindössze 27 százalék. Tények, szakértők, teljeskörű tájékoztatás, a lehető legnagyobb nyíltság, az olcsó propaganda kiradírozása, világos és nyilvános oltási terv – ezek kellenek a bizalom erősítéséhez. A bizalom pedig az oltási hajlandóság növekedéséhez. Az oltás pedig ahhoz, hogy újra megölelhessük egymást 

– írja, hozzátéve, hogy egyre nagyobb az érthető türelmetlenség a kijárási korlátozások miatt. Mint fogalmaz, a tömeges tesztelést folytatni kell, ezért újra azon dolgoznak, hogy ismét lehetővé tegyék sok ezer budapesti számára az ingyenes gyorstesztelést. 

Rovatok