Index Vakbarát Hírportál

Elfogták a kecskeméti kokaindílereket

2021. február 6., szombat 08:27

Kokainkereskedőket leplezett le és fogott el a rendőrség Kecskeméten – közölte a rendőrség.

Az NNI miskolci nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytatnak két férfi ellen, aki Kecskeméten és Budapesten árulta a drogot.

A 31 éves budapesti G. Károly január 9-én megjelent F. Krisztián kecskeméti lakásán, ahol feltehetően kábítószert vásárolt, majd távozott. Az autóját még a város belterületén megállították, és mobiltelefonokat, átlátszó vákuumozott fóliában 210 gramm fehér port, egy kis zacskóban pedig zöld, kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.

Házkutatást tartottak F. Krisztiánnál is. amikor a rendőröket meglátta, kidobott egy dobozt az erkélyről az udvarra. A rendőrök a lakásban és az udvaron több csomagban összesen 790 gramm fehér, kábítószergyanús anyagot, egy maroklőfegyvert, több mint 13 millió forintot, fóliázógépet és vákuumfóliákat találtak.

A szakértői szakvélemény szerint a lefoglalt kokain feketepiaci értéke 25 millió forint. A nyomozók a két férfit őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

Rovatok