Index Vakbarát Hírportál

Megbukott a hazugságvizsgálaton a VV Fanni-ügy koronatanúja

2021. február 6., szombat 07:32

Még több mint három év után is megdöbbentő információk derülnek ki a VV Fanni-ügyben. A Blikk szerint az ügyben koronatanúnak számító B. Erika, Fanni egyik legközelebbi barátnője a rendőrségen végzett poligráfos vizsgálaton megbukott, több kérdésre is megtévesztő választ adott.

A vizsgálatot a nemzetközileg is elismert Krispán István végezte, jelentése szerint az alany reakciói azt bizonyítják, hogy

igyekezett megtéveszteni a gépet, vagyis a poligráf azt tanúsítja, hogy a koronatanú nem mondott igazat.

Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el nyomtalanul. B. Lászlót vádolják a megölésével, de ő csak az elrablását ismerte be. Azt nem is tudja tagadni, videó készült róla, ahogy a teremgarázsban ölében az autója felé cipeli a láthatóan eszméletlen nőt.

B. Erikát a rendőrség többször is kihallgatta, de soha semmivel nem gyanúsították meg ebben az ügyben. Ő maga tagadja, hogy a lakásban lett volna, ezt pedig a telefonja cellainformációi is igazolták.

A lap által most megismert poligráfos vizsgálat azonban arra enged következtetni, hogy valamit mégis tud a barátnője rejtélyes eltűnéséről vagy megöléséről.

A nőnek több kérdést is feltett a vizsgáló, Krispán István, többek között azt, hogy:

Tudja ön, hogy Fanni most hol található meg?

A „nem” válaszra plusz 4-es pontszámot adott a vizsgáló, ez erősen megtévesztő választ jelent.

De ugyanígy jelzett a gép akkor is, amikor arról faggatták, B. elmondta-e neki, hogy megölte Fannit. Erika erre is nemmel felelt, de eredménye másról árulkodott.

Rovatok