Index Vakbarát Hírportál

Létrejöhet az állatrendőrség?

2021. február 8., hétfő 16:39 | aznap frissítve

Ovádi Péter, a Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos még januárban nyilatkozott arról, hogy az eddigi megbeszéléseken négy pillér alakult ki:

Ovádi Pétert és az agrárminisztériumot is kerestük arra vonatkozó kérdéseinkkel, hogy hol tart a program megújítása, mi történt eddig, és milyen további célok várnak megvalósításra, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válaszokat.

A kormány online kérdőív formájában várja a lakosság véleményét, hogy elősegítsék az állatok jólétének javítását és a felelős állattartást. A kérdésekre vasárnaptól egy hónapon át lehet válaszolni.

Legyen állatrendőrség?

A jobbikos Kálló Gergely még január 26-án írta Facebookon, hogy állatvédelmi országgyűlési csoport létrehozását kezdeményezi, ahova minden párt képviselőjét várja.

Az ellenzéki politikus az Index kérdésére elmondta, kevés konkrétumot látni a kormány állatvédelmi programjából, de az pozitív, hogy egy miniszteri biztos már foglalkozik a témával. Kállónak konkrét javaslatai is vannak:

Az idei költségvetéshez több javaslatot is benyújtottam. Ezek tartalmazták az ebrendészeti telepek rehabilitálását, az országos ivartalanítási programot, és azt, hogy egy állami szerv – akár egy állatrendőrség – védje az állatok jogait.

Ezeken kívül fontosnak tartja, hogy az önkormányzati ebrendészek hatósági jogköröket kapjanak a hatékony beavatkozásokhoz, és az is jó lenne, ha egy örökbefogadást népszerűsítő országos kampány indulna.

És ami számomra nagyon fontos, hogy a lehető legszigorúbban lépjünk fel végre a szaporítókkal és az állatkínzókkal szemben 

– tette hozzá.

(Borítókép:  Simon Lees / PhotoPlus Magazine / Future / Getty Images)

Rovatok