Index Vakbarát Hírportál

Operatív törzs: az orosz vakcinát használják a kórházakban

2021. február 8., hétfő 12:44 | aznap frissítve

A kórházi oltópontokon az orosz Szputnyik V vakcinát fogjuk használni, mert könnyebb a tárolása. Háromezer embert már be tudunk oltani, további húszezer oltás bevizsgálása folyamatban van − közölte György István államtitkár az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Sajnos továbbra is kevés vakcina érkezik az országba, márpedig ez határozza meg az oltási tervet – mondta az államtitkár. Beszámolt róla, hogy az oltakozás első két szakaszát lezárták, az idősotthonok és az egészségügyi dolgozók nagy része már megkapta a vakcinát. Február első hetében a harmadik szakaszban már elkezdték beoltani az időseket − jelezte György István, és ismertette, hogy 32 255 idős ember már megkapta az oltást:

Minden háziorvos teljesítette a feladatát, több mint ezer háziorvos kapott ezer Moderna-vakcinát. Már háromféle vakcinát tudunk alkalmazni. Kedden Pfizer-vakcinaszállítmány érkezik, de még a héten Moderna is jönni fog az országba. A szombaton érkezett AstraZeneca oltása is elkezdődik, de ezzel csak hatvan év alatt oltunk. Ezzel egy új korcsoport nyílik meg, amely a krónikus betegek csoportja. A háziorvosok fogják felhívni az oltópontokat, és egyeztetnek a betegekkel, hogy hol kerüljön sor az oltásra.

Az államtitkár hozzátette: nincs rá mód, hogy az adott oltóponton válasszanak a vakcinák közül az emberek, de azt eldöntheti mindenki, hogy elfogadja-e a rendelkezésre álló oltóanyagot. Az oltások egyformán biztonságosak és alkalmasak az immunrendszer megóvására – húzta alá. Szerinte jelenleg nem indokolt újabb oltópontok kijelölése, de jelezte, hogy szükség esetén stadionokban és szavazókörzetekben is tudnak oltani. Hangsúlyozta:

Minden rendelkezésre álló vakcinát el akarnak oltani, hogy mielőbb visszaálljon az ország a normál működési rendbe.

Ausztriában a beutazás előtt online regisztrációt és tíznapos karantént írnak elő, de ez nem terjed ki az ingázókra február 10-től – számolt be a tájékoztatón Kiss Róbert rendőr alezredes, az ügyeleti központ vezetőhelyettese. Tájékoztatása szerint

Hétfőre 1160 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 377 655 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 155 főre emelkedett. Kórházban 3717 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 295-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 281 839 fő, az aktív fertőzöttek száma 82 661 főre csökkent – ismertette a napi járványügyi adatokat az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília beszámolt róla, hogy szombaton megérkezett az AstraZeneca vakcinája. Ez is két oltásból áll, de könnyebb az oltóanyag kezelhetősége, elég 2 és 8 fok között tárolni. Az első és a második dózis között a gyártó 4 és 12 hetet javasol, de nálunk négy hét telik el a két oltás között, hogy minél hamarabb teljes legyen a védettség. Egyelőre 18 és 60 év közötti krónikus betegeket oltanak vele.

Az orosz Szputnyik V-nél eddig valamennyi paraméter megfelelő – mondta Müller Cecília. Hozzátette: bizonyos krónikus betegségeknél kellő óvatossággal kell eljárni, ezért ezeket a betegségcsoportokat egyelőre kihagyják az oltásból, de ha újabb információ derül ki, felülvizsgálják a szabályt.

Kiemelte: a járvány kezdete idején 15 százalék szerette volna oltatni magát, ma már megközelíti az ötven százalékot az oltakozási hajlandóság. Az oltási ütem a rendelkezésre álló vakcina mennyiségétől is függ,

ami beérkezik az országba, mindent eloltunk

– közölte a szakember. Rámutatott: nálunk 

a lakosság 3 százaléka már átoltott, Európában az átlag 2,7 százalék.

Rovatok