Index Vakbarát Hírportál

Gátlástalan megszállottság – elkészült VV Fanni feltételezett gyilkosának pszichológiai vizsgálata

2021. február 9., kedd 13:46

Hétfőn folytatódott VV Fanniként ismert Novozánszki Fanni ügye a Fővárosi Törvényszéken, ahol kiderült a vádlott pszichológiai vizsgálatának eredménye. E szerint: önmarcangoló, paranoid, aki könnyen sértődik meg, ha megbántják, és önmaga képességeit is nagyobbra értékeli.

Blikknek nyilatkozó Novozánszki család jogi képviselője, Lichy József elmondása szerint ilyen megfogalmazással, hogy „gátlástalan megszállottság”, csak a móri mészárlásnál találkozott.

Az ügyvéd ma reggel a Retro Rádióban magyarázta el Bochkoréknak, hogy Fanni legjobb barátnője megbukott a hazugságvizsgálaton. A kérdésre, hogy ott lett volna a helyszínen, amikor B. László elvitte a lányt a lakásból, azt felelte, hogy nem. Ekkor még helyes válaszként érzékelte a műszer, ám akkor már nem mondott igazat, amikor tagadta, hogy tudná, hol van a holttest. 

Két FBI-ügynök három napon át dolgozott azon, hogy kiderüljön, hol szabadulhatott meg a lány holttestétől az ügy gyanúsítottja, B. László. Sokáig ugyanis ez is kérdés volt; keresték egy veszprémi erdőben, egyes teóriák szerint vaddisznók tüntették el a holttestet, de a Duna is több alkalommal felmerült. Utóbbi egyre valószínűbbnek tűnik. Olyannyira, hogy Szamosi Csaba, a nyomozást vezető rendőr a bíróságon elmondta: már tudják, merre lehet a holttest. 

Meggyőződésünk, hogy 30 méterre leszűkítettük a területet, ahol a Dunába kerülhetett Fanni. Ha súly nélkül került a vízbe, és nem szakadt le időközben a test nagy része, vagy nem ütközött hajócsavarba, akkor van némi esély rá, hogy valaha előkerül.

Az amerikai szakembereknek köszönhetően cellainformációk és egyéb informatikai adatok alapján nagyjából ötméteres pontossággal tudták meghatározni, hogy B. László Szalkszentmárton kompkikötőjétől nem messze, egy stégről dobhatta a vízbe. Mivel a holttestet az elmúlt három évben nem találták a magyar hatóságok a vízben, így a Duna vonalán felkerestek minden érintett országot a Fekete-tengerig, hogy ha valaha előbukkannak a maradványok, akkor szakértőikkel azonnal DNS-tesztet végeztethessenek el.

Rovatok