Index Vakbarát Hírportál

Elítéltek egy vírusellenesnek mondott készítményt forgalmazó férfit Csongrádon

2021. február 9., kedd 11:02

Kettő év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott kedden első fokon a Csongrádi Járásbíróság egy helybeli férfit, aki engedély nélkül, 

gyógyszerként forgalmazott egy vírusellenesnek is mondott készítményt.

A bíróság gyógyszerhamisítás bűntettének minősített esetében mondta ki bűnösnek a jelenleg 53 éves vádlottat, és 1,172 millió forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

A büntetlen előéletű, középiskolai végzettséggel rendelkező csongrádi férfi 2017 augusztusában Romániában alapított céget többek között gyógyszerkészítmények gyártására és forgalmazására. A vádirat szerint a vállalkozás nevében 2017 decemberében magyar nyelvű webáruházat hozott létre, kapcsolattartóként magát megjelölve. Az oldalon egy nátrium-kloritot, sósavat és citromsavat tartalmazó oldatot hirdetett, amely állítása szerint „a maláriát 48 óra alatt kiirtja a szervezetből”, az influenzát, a baktériumokat és a vírusokat is végérvényesen eltávolítja, de alkalmas különböző fertőzések, betegségek megelőzésére és kezelésére is. 

A vádlott a honlapon és közösségimédia-felületein videókban is népszerűsítette a terméket,

ahol személyesen ismertette az oldat hatásait, felhasználási módjait.

A férfi maga csomagolta a terméket csongrádi lakásán, amit a vevők előbb utánvéttel, majd online tudtak kifizetni. A férfi a weblap 2019. júliusi törléséig mintegy 1,2 millió forintért értékesített az oldatból.

Az ügyben – a WHO felhívását és egy magánszemély Nemzeti Népegészségügyi Központhoz érkezett bejelentését követően – az országos tiszti főorvos tett feljelentést. A WHO felhívása szerint a szert 2010 után másodszor forgalmazzák, és több országban káros hatások léptek fel, ezért a termék forgalomba hozatala közegészségügyi veszélyt hordoz. Ugyancsak bejelentéssel élt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is, kiemelve, hogy valójában 

egy háztartási hipóhoz hasonló hatású készítményről van szó.

A vádlott által forgalmazott termék – amelyet a felhasználók számára széles körben hozzáférhetővé tett – a jogszabályok szerint gyógyszernek minősül. A férfi a szer forgalmazására nem rendelkezett engedéllyel.

Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés és a vagyonelkobzás mellőzése érdekében jelentett be fellebbezést.

Rovatok