Index Vakbarát Hírportál

Csak az üres autót találták a helyszínen a rendőrök

2021. február 10., szerda 09:43

Egy Nagykovácsiban történt közlekedési balesethez riasztották 2021. február 7-én délután 1 óra körül a budakeszi rendőröket, akik a helyszínen egy fának csapódott, üres autót találtak. A szemtanúk szerint a kocsiból négy férfi mászott ki, majd elszaladtak a szirénát hallva – olvasható a police.hu rendőrségi portálon.

A helyi polgárőrök is értesültek az esetről, és az egyikük észrevett egy gyanús alakot a településen, akit két perccel később már igazoltattak a rendőrök. A férfi láthatóan bódult állapotban volt, de egyértelműen jelezte, hogy egy szót sem akar szólni. Ennek megfelelően a kérdésekre nem válaszolt, ám 

az egyenruhásoknak beszédesek voltak az ujjain látható hámsérülések, illetve a nála talált kétszázkilencvenezer forint.

Közben újabb jelzés érkezett egy másik menekülőről, aki futva próbált meglépni a rendőrök elől, ám a járőrökkel szemben esélytelen volt. 

A harminckilenc éves helyi férfi kabátzsebében kábítószert találtak, majd a lakásáról az autó másik két utasát is előkerítették. A harmincéves szentendrei és a harmincöt éves pilisszentlászlói férfiak elismerték, hogy a balesetben sérültek meg, majd a mentők kórházba vitték őket.

A drogteszt mind a négy férfinél pozitív lett. 

Az eddigi adatok szerint a járművet az elsőként elfogott szentendrei férfi vezette. Ellene járművezetés ittas állapotban és járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak.  A drogtesztje mellett ugyanis az alkoholszonda szintén pozitív eredményt mutatott.

Rovatok