Index Vakbarát Hírportál

Nem kerülhet gyámság alá a Dózsa György úti gázoló

2021. február 11., csütörtök 09:46

Hiába próbált gyámság alá kerülni a Dózsa György úti ámokfutó, M. Richárd, a jelek szerint mégsem fog neki sikerülni – adta hírül az InfoRádió. Emlékeztetnek: a gyámság büntethetetlenséget jelentett volna. Információik szerint egy M. Richárdhoz nagyon közel álló nő kezdeményezte a VIII. kerületi Kormányhivatal gyámügyi osztályán a férfi gondnokság alá helyezését.

Annak, hogy valakit felnőttként gondnokság alá helyezzenek, fontos kritériumai vannak. Ha a hozzátartozók vagy az arra jogosult személyek vagy bárki más jelzi, hogy az illetőről alaposan feltehető, hogy gondnokság alá helyezése szükséges, akkor természetesen megkeresheti a gyámhivatalt, de a gyámhivatalnak meg kell győződnie arról, hogy valóban indokolja-e a gyámság alá vételt az illető állapota. Ezt az eljárást maga az érintett is megindíthatja. Ha valaki gondnokság hatálya alatt áll, akkor akár meg is úszhatja a felelősségre vonást

– mondta Surdy Miklós nyugalmazott büntetőbíró, ügyvéd.

M. Richárdot tavaly szeptemberben a bíróság első fokon bűnösnek mondta ki a 2017-ben a Dózsa György úton történt, két ember halálát követelő gázolás miatt. Ebben az eljárásban bírálták el azt is, hogy korábban megvert egy kerékpárost.

Mint ahogy az Index is megírta, M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, illetve garázdaságért és testi sértésért halmazati büntetésként négy év, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, és véglegesen eltiltották a járművezetéstől.

Rovatok