Index Vakbarát Hírportál

A járvány odavert neki, de ösztönzőleg is hatott a sörkultúrára

2021. február 12., péntek 13:47

Egyre távolabbi emlék, hogy kedvenc bárunkban, kocsmánkban együtt ücsöröghetünk barátainkkal egy pofa sört kortyolgatva. Abban pedig egyelőre csak reménykedhetünk, hogy talán a tavasz végén vagy a nyáron a napernyő alatt már a pubok teraszain öblíthetjük le hideg sörrel a torkunkat.

A koronavírus-járvány miatti korlátozások, bezárások megváltoztatták a sörfogyasztási szokásokat, összességében csökkent a forgalom, de továbbra is nagy az igény a jó sörökre, az innováció pedig még fontosabb lett az iparágban.

A sörgyártásnak is odacsapott a koronavírus

A járvány előtti évben, 2019-ben az Európai Unió tagállamai közül Németország volt a legnagyobb sörtermelő, a német sörfogyasztás azonban már 1992 óta csökkenő tendenciát mutat.

A napokban számolt be arról a Deutsche Welle, hogy a németek jóval kevesebb sört vásároltak 2020-ban. A német sörfőzők szövetsége szerint a sörfogyasztás ilyen mértékű csökkenésére a II. világháború óta nem volt példa.

Bár a német értesülés szerint egészségügyi megfontolások és egyéb okok miatt a söreladás évek óta csökken Németországban, azonban tavaly drámai volt a visszaesés.

Az adatok havi lebontása egyértelműen megmutatta a koronavírus-járvány miatti korlátozások hatását.

Németországban a bárok és éttermek tavaly márciustól májusig zárva voltak, majd november elején ismét bezártak. A nyári lazítás miatt ismét emelkedni kezdtek az eladások, ám tavaly elmaradtak a nagy fesztiválok és események – mint az Oktoberfest –, ahol nagy mennyiségben fogy a sör.

A magyar viszonyokról a Világgazdaság írta a Magyar Sörgyártók Szövetségére (MSSZ) és a Nielsen adataira hivatkozva, hogy hét és fél százalékkal esett az öt legnagyobb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., Pécsi Sörfőzde Zrt.) forgalma tavaly, és

csak a szuperprémium, illetve az ízesített alkoholmentes termékek bizonyultak válságállónak.

A Nielsen szerint a 2020. január–decemberi időszakban mért összforgalom 89 százalékát a hagyományos, nem ízesített sörök tették ki.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője, Kántor Sándor az adatokkal kapcsolatban a Világgazdaságnak azt mondta: alátámasztják, hogy

folyamatos innovációra van szükség az iparágban.

Rámutatott, hogy a magas minőségű, fejlett technológiát igénylő termékek nagymértékben hozzájárultak a söripar tavalyi eredményeihez, az üzleti tevékenység fenntarthatóságához.

A túlélő vállalkozások erősebbek lesznek

A koronavírus-járvány előtt virágzott a hazai kézműves sörök készítése, az irántuk való érdeklődés és kereslet. Az Index kisüzemi sörfőzdéket kérdezett meg arról, hogyan hatott rájuk a járványhelyzet, illetve hogyan élhetik túl ezt az időszakot. Lapunk kérdéseire a Mad Scientist és a békésszentandrási Szent András Sörfőzde válaszolt.

Szilágyi Tamás, a Mad Scientist ügyvezető társtulajdonosa az Indexnek kifejtette: minél kisebb egy sörfőzde mennyiségi igénye, annál valószínűbb, hogy direkt kapcsolatot ápol a fogyasztóival. Így kevésbé van kitéve a járványidőszak korlátozásainak, mint a nagyobbak.

A mennyiségi tengelyen egy bizonyos szint felett ugyanis elengedhetetlen szükség van hatalmas helyszínekre és rendezvényekre ahhoz, hogy az ebbe a kategóriába eső cégek fent tudják tartani a számaikat. Ők most a retail, vagyis a kiskereskedelmi kapcsolataikra tudnak csak alapozni.

A koronavírus-járvány sok esetben kikényszeríti az őszinteséget és a valódi értékeket a vállalkozásokból. Nincs manír, és nehezebb kamuzni. Csak a fogyasztó és a termék kapcsolata számít, valamint a lecsupaszított termék értéke, semmi más

– értékelte a hazai viszonyokat Szilágyi Tamás az Indexnek.

A Mad Scientist ügyvezető társtulajdonosa szerint, akik már korábban is erre az útra léptek, azoknak könnyebb, mert nem kell változtatniuk. Akik nem, azoknak pedig azon múlik a helyzete, hogy képesek-e egy új rendszerhez alkalmazkodni, illetve megújulni.

Szilágyi Tamás egyébként úgy véli, hogy a sörkultúra végül összességében nem egy nettó vesztesként fog kimászni a járvánnyal terhelt időszakból, hiszen

a piac tisztulása hosszú távon nagyon jót fog tenni a magyar sörnek európai szemmel nézve.

Azt azonban megjegyezte, hogy „individuálisan sajnos lesznek cégek, akik ennek az időszaknak a nagy vesztesei lesznek”.

Az elmúlt hónapokban a Mad Scientist tovább erősítette a direkt kapcsolatot a fogyasztóival. Sokat vett el tőlük a járványhelyzet, mivel 2020-ban egész évben járták volna a világot nemzetközi sörfesztiválok meghívottjaként, többedmagukkal tervezték megrendezni a Budapest Beer Week néven futó magyarországi nemzetközi sörfesztivált, illetve tovább erősíteni kívánták kapcsolatainkat a hazai vendéglátósokkal is.

Nem az igény, csak a lehetőség csökkent

A 2020-as tavaszi drámai időszakot leszámítva végül nem volt akkora a visszaesés, mint eleinte tűnt, azonban a fogyasztás szerkezete jelentősen átalakult

– mondza Bukovinszky Béla, a békésszentandrási Szent András Sörfőzde ügyvezetője az Indexnek.

A pubok, éttermek, szórakozóhelyek és fesztiválok helyett a sörfogyasztók otthon rendezkedtek be kedvenc söreik elfogyasztására, vagy az újdonságok kipróbálására.

Az otthoni, meló utáni sörözés mellett egyre több online összejövetelről is hallani, hiszen egy-egy sört rendszerint munka után isznak meg a kollégák. A korlátozások alatt otthon töltjük az estét, de a barátainkkal, a szeretteinkkel való kapcsolattartásról, pár sör melletti beszélgetésekről így sem mondunk le

– fogalmazott a Szent András Sörfőzde ügyvezetője, aki szerint a magyar sörkultúra most is nagyon aktív, annyi különbséggel, hogy a tapasztalatokat a virtuális térben osztják meg egy sörről, ahogy minden másról is.

A HORECA (Hotels, Restaurants, Cafés) vendéglátóipari szektor nagyot esett a korlátozások miatt, de alapvetően nem változott a vásárlói kör, bár átmenetileg a bolti értékesítés a vendéglátás rovására erősödött – tette hozzá Bukovinszky Béla.

A kialakult helyzetben a létrehozott webshop némileg kompenzálni tudta a Szent András Sörfőzde veszteségeit, alkalmanként komoly akciókat is bevezettek, mivel részben küldetésüknek is érezték, hogy a nehéz időkben is a fogyasztóik mellé álljanak. 

A webshop beüzemelése és az online értékesítés megszervezése mellett saját futárszolgálatos kiszállítást alakítottak ki. Ezt azért is fontosan tartják, mert így nemcsak közvetlenül tudják tartani a kapcsolatot a vevőikkel, hanem emellett a következő rendelésnél az üres üvegeket is vissza tudják venni a jövőben, amivel némileg csökkenthetik az ökológiai lábnyomukat.

Az emberek most is nagyon vágynak egy kellemes sörözésre. Nem az igény, csak a lehetőség csökkent. A közösségi helyeknek nyilván megvan a maga varázsa, ugyanakkor, ha valaki a kisüzemi, kraft sörök kedvelője, akkor otthon is tesztel, kóstol, vagy csak lazít egyet a kedvenc söreivel, amit közvetlenül egy főzdei webshopból könnyedén meg tud vásárolni

– fejtette ki Bukovinszky Béla.

A megváltozott körülményekre a Szent András Sörfőzdéhez hasonló kis főzdék rugalmasabban tudtak reagálni, míg a nagy sörgyáraknál ez nehezebben oldható meg. Bukovinszky Béla optimistán látja a helyzetet, szerinte

a közösségi terek korlátozása sörfőzdei oldalról paradox módon épp a fejlesztési munkákat gyorsította fel.

A kisüzemi sörfőzdék összefogásaként a járványidőszakban több sikeres mentőakció is indult, amelyekről az Index korábbi cikkében is olvasni lehetett: ilyen volt a Támogasd a kisüzemit, a Mentsük meg a söréletet, illetve a Ments meg egy csapos kezdeményezés.

(Borítókép: Zsűrizik a termékeket az ausztrál kézműves sörök fesztiválján a Melbourne-i Kiállítási Csarnokban 2018. május 18-án. Fotó: David Crosling / MTI / EPA )

Rovatok