Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: kérjük, a teljes iparűzési adót fizessék meg

2021. február 14., vasárnap 13:16

Karácsony Gergely arra kérte a főváros vállalkozóit, hogy ne éljenek az iparűzési adónál bevezetett 50 százalékos kedvezménnyel – közölte az ATV. A főpolgármester szerint ha a budapesti önkormányzat elesik az iparűzési adóból befolyó bevételek felétől, akkor az akár 

a közszolgáltatásoknak – vagyis a tömegközlekedésnek, az ivóvízellátásnak, a szemétszállításnak és az UTAK karbantartásának – a leállását is eredményezheti. 

Ezért a főpolgármester egy nyílt levélben arra kérte a vállalkozókat, hogy az ipa teljes összegét fizessék be, és ne éljenek a kormányzat által biztosított adócsökkentés lehetőségével. A levelet az összes budapesti illetőségű vállalkozó megkapta a saját Ügyfélkapuján, „főpolgármesteri tájékoztató” megjelöléssel. 

A levélben többek között arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy 60 százalékban az iparűzésiadó-bevételekből finanszírozzák a vállalkozások számára is hasznos közszolgáltatásokat Budapesten. Ez 2019-ben 165,5 milliárd forintos bevételt hozott a fővárosnak. A járvány és az azzal kapcsolatos kormányzati lépések miatt azonban tavaly a tervezetthez képest eleve 32 milliárd forinttal kisebb összeg érkezett be.

Mint írja, 2020 december végén a kormány úgy döntött, hogy állami támogatásként a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adója a 2021. évre a felére csökkenthető, miközben Budapest esetében az így kieső források pótlásáról semmilyen kormányzati döntés nem született.

Mivel az érintett vállalkozásnak egyénileg, a NAV-on keresztül benyújtott űrlapon kérnie kell ennek a kedvezménynek az igénybevételét, ezért arra kéri a vállalkozásokat, fontolják meg, hogy élnek-e a lehetőséggel. 

Az ipa megfelezése ugyanis további 15-20 milliárd forinttal csökkenti a főváros adóbevételeit. 

További érvként hozza fel a főpolgármester, hogy az ipacsökkentés igénylése tulajdonképpen állami támogatásnak minősül, ami akkor lehet problémás, ha egy vállalkozás a későbbiekben európai uniós vagy más állami támogatást akar igénybe venni.

Az összeszámítási szabályok miatt megeshet, hogy emiatt kevesebb támogatást tud igényelni az érintett vállalkozás. 

Vasárnap délelőtt a főpolgármester a Facebookon már arról számolt be, hogy egyre többen csatlakoznak az Adom az adóm nevű kezdeményezéshez. Ennek keretében az érintettek vállalják, hogy továbbra is befizetik a iparűzési adó teljes összegét.

Az iparűzési adó elengedése miatt érkező kompenzációról jelenleg is zajlanak az egyeztetések a kormány és az önkormányzatok közt, azonban a helyhatóságok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a bevételek csökkenése miatt.

Rovatok