Index Vakbarát Hírportál

LMP: ne kerüljenek utcára a közmunkások!

2021. február 15., hétfő 12:00

Az LMP törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy kibővítsék a közfoglalkoztatás időkeretét – áll a pártnak az MTI-hez eljuttatott közleményében. A KSH adatai szerint 2020 októbere és decembere között már csak 92 ezren – vagyis a korábbinál 16 ezerrel kevesebben – dolgoztak Magyarországon közfoglalkoztatottként.

A párt szerint ha a kormány nem változtat a jelenlegi törvényeken, akkor sokan elveszíthetik a munkájukat idén, mivel a jelenlegi szabályozások szerint legfeljebb 10 évig lehet valaki közfoglalkoztatott.

Ez azt jelenti, hogy júliustól sokan kiesnének ebből a rendszerből, végképp elveszthetik megélhetésüket, és végérvényesen az utcára kerülhetnek

– írják. 

Az LMP ennek elkerülése végett egy törvénymódosítást kezdeményez, amelynek részeként kibővítenék a 10 éves időkorlátot.

A közmunka rendszeréből alapvetően integrációs programokkal lehetne visszatérni a munkaerőpiacra, de úgy tűnik, erre nincs valós kormányzati szándék.

– tették hozzá. 

A párt szerint nem teljesültek a kormány munkahelyek megőrzésére vonatkozó ígéretei sem. Felidézték, hogy a miniszterelnök a járvány kitörésekor azt ígérte, hogy „mindenkinek lesz állásajánlata három hónapon belül, aki elveszti a válság miatt az állását, ha nem cégektől, akkor az államtól”. 

Ezenfelül tavaly augusztusban egy kormányhatározatban is rögzítették, hogy az állam „mindenki számára, aki ezt igényli, a közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosít”.

Sok más tervhez és ígérethez hasonlóan ez a cél sem teljesült

– állítja az LMP. A párt arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkanélküliek száma egy év alatt majdnem 60 ezerrel nőtt.

Rovatok