Index Vakbarát Hírportál

Nővérképzést indítanak az egyházi kórházak

2021. február 16., kedd 11:32

Magyarországon működő négy egyházi fenntartású kórház döntött úgy, hogy közösen indít nővér- és szakasszisztensképzést − idézte Toldy-Schedel Emilt, az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnökét a Magyar Nemzet.

A Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója szerint orvosból elég van, míg a dolgozók száma folyamatosan csökken, ezért van szükség a képzésre, amelynek egy Tárogató úti, állami tulajdonban lévő ingatlan ad otthont. A képzésekre jelentkezők számára ugyanebben az épületben kollégiumot is biztosítanak majd.

Toldy-Schedel Emil ismertette: a Szent Ferenc Kórház megmarad oktatókórháznak, az edukációt pedig a Szeged-Csanádi püspökség Gál Ferenc Egyetemének kihelyezett tagozataként végzik majd. Jelenleg a felújítási és építési tervezésnél tartanak, a kivitelezési munkálatok jövő év elején kezdődhetnek.

A Szent Ferenc Kórház mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Szeretetkórháza működik jelenleg Magyarországon egyházi fenntartású fekvőbeteg-ellátó intézményként.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy az egyházi intézmények együttesen döntöttek úgy, hogy elfogadják az egészségügyi jogállásról szóló új törvényt, azzal a kikötéssel, hogy a kórházi vezetők kiválasztása és kinevezése továbbra is az egyházi tulajdonosok joga marad.

A főigazgató elmondta, hogy az evangélikus és a görögkatolikus egyház, illetve több zsidó felekezet is kórházalapításban gondolkodik.

Rovatok