Szerdán szakadozott felhőzet lesz felettünk, határozottabban majd csak napközben kezd el északnyugat felől csökkenni a felhőtakaró. Kora estig leginkább az északi határvidék környékén fordulhat elő gyenge havazás, hószállingózás – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Egy átmeneti csapadékszünetet követően hajnalban újabb, nem összefüggő csapadékzóna érkezik északnyugati irányból, amely gyorsan áthalad fölöttünk, de az északkeleti tájakon még este is eshet. A többnyire mérsékelt déli, délnyugati szél szerdán nyugatira, északnyugatira fordul, megélénkül, egyes részeken meg is erősödik. Általában esőre számíthatunk, de északon helyenként átmeneti ónos eső is előfordulhat,
az északkeleti megyékben pedig végig havazás lesz a jellemző, ott éjfélig néhány centiméteres friss hóréteg is kialakulhat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és –5 fok között alakul, de az átmenetileg derült, szélcsendes, hóval borított tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán jobbára 4 és 10 fok között várható, azonban északnyugaton egy-két fokkal enyhébb, északkeleten pedig több fokkal hűvösebb idő valószínű.