Rabosították a Pest megyei közgyűlés Momentum-frakciójának vezetőjét. Szemző Áront gyanúsítottként idézték be a Budaörsi Rendőrkapitányságra, ahol képeket készítettek róla és ujjlenyomatot vettek tőle – számolt be az esetről kedden Facebook-oldalán a politikus.
Szemző Áron még 2019. szeptember 11-én hajnalban festett fel egy 3D-s zebrát egy általános iskola előtt Budakeszin, ahol hiába van ott a buszvégállomás és bölcsőde is, eredetileg nem volt gyalogosátkelő. Mint írja, az ott lakók szerint szükség volt a forgalom lassítására, mert az egyébiránt óriási.
A politikus szerint nem követett el bűncselekményt, amiért felfestette a zebrát, ezért a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást ugyan nem tett, de ügyvédet fogadott. Azt megjegyezte, hogy a rendőrök végig korrektül viselkedtek vele.
Fontos megjegyezni, hogy én nem önkényesen jelöltem ki oda gyalogátkelőt, ez már megtörtént régebben, én csak meghallottam a budakesziek szavát, felgyorsítottam a folyamatot, és cselekedtem a lakók érdekében.
– írta Szemző Áron, hozzátéve, hogy szerinte Magyarországon nem olyanokat kellene üldözni, akik valós problémákat oldanak meg, hanem inkább azokra kellene lecsapni, akik közpénzmilliárdokat lopnak nap mint nap.