Index Vakbarát Hírportál

Kiskertemben uborka

2021. február 17., szerda 10:51

Az ismert gyermekdal címben idézett mondatát egyre többen elmondhatják magukról a koronavírus-járvány kezdete óta. A tavalyi első hullám idején látható volt már, hogy a pandémia több tekintetben felértékelte a kertes ingatlanok és a hétvégi kertek jelentőségét, ami várhatóan idén is így lesz.

A tavasziasra forduló időjárás beköszöntével ugyanis a kertben tartózkodás enyhíti a megszorító intézkedések miatt kialakult bezártságérzetet, jótékony hatással van az egészségre, miközben a kertészkedéssel otthonosabbá tehető a lakókörnyezet, valamint nem elhanyagolható, hogy saját termesztésű zöldségek, gyümölcsök kerülhetnek a családok asztalára.

Egyre több fiatal házaspár figyel fel erre a lehetőségre – árulta el az Indexnek Szentmiklósi Ferenc, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke, hozzátéve, hogy több mint tízezer tagot számláló szervezetüknek minden megyében vannak kertbarát közösségei, amelyek felismerték ezt az új igényt, és szakmai tanácsadással szolgálnak azoknak az érdeklődők, akik most szeretnék elsajátítani a kertészkedés rejtelmeit.

Itt a tavaszi munkák ideje

Aki azonban már tűkön ülve vágyik a szabadba, kicsit fogja még vissza magát, mielőtt csattogtatni kezdené a metszőollót, mert igaz ugyan, hogy időjárástól függően február második felében, március elején elérkezik el a metszés ideje, de a mostani fagyokban semmiképpen nem ajánlott még ezt a munkát elkezdeni, mint ahogy az ősszel lehullott maradék avart sem kell még összegereblyézni, hiszen az védi a talajt a fagytól.

De amikor végre beindul a természet, a kiskertekben termelt zöldségek, gyümölcsök kiegészítő bevételforrást is jelenthetnek a kertészkedőknek. Tavalyi tapasztalat, hogy a kistermelők megjelentek portékáikkal a helyi piacokon, és a vásárlók is örömmel vették tőlük a primőröket, amelyek a piacig eljutva nem kerülték meg a földet, hogy „friss” áruként adják el azokat.

Én kis kertet kerteltem

Szentmiklósi Ferenc elmondása szerint kertészkedni nem csak a kertekben lehet. Erre a célra alkalmasak az erkélyek, illetve a bérházak, társasházak udvarán elkerített területek is. Az ilyen kis birtokokon „egész szép mennyiségű” friss paprikát, paradicsomot, uborkát lehet megtermelni – biztat mindenkit a KKOSZ elnöke, hozzátéve, hogy természetesen meg lehet vásárolni a hosszú utat bejárt külföldi termést is a nagyáruházakban, ám nincs annál szebb öröm, mint amikor az ember a saját terményét gyűjti be.

Higgyük el neki, hiszen a szakembernek hat unokája van, velük szokott kertészkedni, és saját tapasztalatait összegezve annyit tesz mindehhez, hogy a kertek sokaknak segítettek abban, hogy túléljék ezt a nehéz, koronavírus-járványos időszakot.

Borítókép: Getty Images Hungary / Fotós: Anton Novoderezhkin

Rovatok