Index Vakbarát Hírportál

Szupermaszkok készülnek Dunaföldváron

2021. február 17., szerda 17:10

Magyarország önellátóvá vált a vírus ellen védelmet adó maszkokból – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI szerint. A Vajda Papír üzembe állította azokat a modern gépsorokat Dunaföldváron, amelyek percenként 600 maszk előállítására képesek.

Éves szinten nézve ez 300 millió maszk legyártását jelentheti. Varga Mihály hangsúlyozta: az egészségipari beruházások nemcsak Magyarország önellátását, hanem a magyar gazdaság újraindítását is erősítik. Az Egészségipari Támogatási Program keretein belül megvalósult 1,4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1,1 milliárd forinttal járult hozzá – ismertette a pénzügyminiszter.

A fejlesztés révén 16 új munkahely jött létre és 134 munkahely megőrzése vált biztosítottá.

A közlemény szerint a miniszter kiemelte: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Magyarországon szükség van a védekezést segítő kapacitások kiépítésére. Ezért döntött a kormány az Egészségipari támogatási program elindításáról, amelynek keretében eddig 46 egészségipari beruházás indult el 50 milliárd forint kormányzati támogatásból.

A program célja, hogy Magyarország önellátó legyen az egészségipari védőeszközök gyártása terén, csökkentve azon egészségipari termékek körét, amelyeket külföldről kell beszerezni.

Varga Mihály kitért arra is, hogy az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint a magyar egészségiparban megvan az a szakmai tudás és fejlődési lehetőség, amely mellé a kormánynak is érdemes odaállni. Ezért döntöttek úgy, hogy a program eddigi keretét 68 milliárd forintra emelik.

Eddig olyan projektek nyertek támogatást, amelyek a védőeszközök, orvostechnikai berendezések, gyógyszeralapanyagok és fertőtlenítést szolgáló termékek gyártásában jelentenek előrelépést.

Vajda Attila, a 100 százalékban magyar tulajdonú Vajda Papír Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen hangsúlyozta: az új beruházással biztosítható, hogy nemcsak alapvető higiéniai papírtermékekből, de maszkokból sem lesz hiány Magyarországon, még a koronavírus-járvány alatt megnövekedett kereslet mellett sem.

Magyarország lakosságának maszkigénye körülbelül évi 100 millió darab, így a Vajda Papír kormányzati támogatással az egész ország lakosságát képes ellátni – hangsúlyozta a cégvezető.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a maszk hordásának szükségessége nem múlik el a pandémia végével, mivel az arcmaszk viselése nagymértékben megakadályozza a fertőzés terjedését. A koronavírus-járvány hosszú távon megváltoztatott egyes viselkedési szokásokat, így a maszkra is nagyobb szükség lesz a jövőben, mint korábban.

Vajda Attila azzal számol, hogy a beruházás 2026-ra térülhet meg, és hozzájárul a dunaföldvári alkalmazottak munkájának megtartásához, ezenfelül 16 új munkahelyet is teremt. Arról is beszámolt, hogy a gyártás elindult, kezdetben napi 200 000 darabbal, és várhatóan 2-3 hónapon belül már teljes kapacitással közel napi 1 millió darab orvostechnikai eszköznek minősülő sebészeti maszk gyártása várható.

A cég közleménye szerint az itt gyártott sebészeti arcmaszkok háromrétegű fröccsenésálló védelmet nyújtanak majd,

és legalább 98 százalékos bakteriális szűrési hatékonysággal rendelkeznek.

Az illeszkedésben meghatározó szerepet játszó orrnyereg a 90 milliméteres átlagnál hosszabb, 120 milliméter, így könnyebben alakítható, tökéletes illeszkedést és arcfedést biztosít, valamint nem utolsósorban kényelmesebb is – közölték. 

A vásárlók hamarosan a hazai kereskedelmi láncokban is elérhetik az 50, illetve 10 darabos kiszerelésű arcmaszkokat. A cégvezetés tervei szerint jótékonysági alapon – önköltségi áron – is segítik majd a rászorulókat, a szociális és egészségügyi intézményeket a maszkbeszerzésben, az igényeket folyamatosan mérik fel.

Rovatok