1998-ban fogadták el a Nemzetközi Büntetőbíróságot alapító római statútumot, amelyet Magyarország 2001-ben országgyűlési határozattal megerősített. A statútum 2002-ben hatályba lépett, a büntetőbíróság megalakult, sőt 2015 óta Kovács Péter személyében magyar tagja is van a bíróságnak, csakhogy hazánk több mint tizennyolc éve halogatja a statútum beiktatását a magyar jogrendszerbe. A törvényjavaslat a napokban váratlanul felbukkant az Országgyűlés üléstervében. Vigyázat, közjogi kavarás következik!
A 2002-ben alakult, hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) emberiesség vagy háborús bűncselekmények, illetve agresszió esetén jár el. De csak akkor,
A római statútum tizenhat különböző, emberiesség elleni bűncselekményt sorol fel, közöttük például az emberölést, a népirtást, a rabszolgaságot, a lakosság deportálását vagy erőszakos kitelepítését, a kínvallatást és a prostitúcióra kényszerítést. A statútum 8. cikkelye határozza meg a háborús bűncselekményeket attól függően, hogy a fegyveres konfliktus nemzetközi, azaz országok közötti, vagy nem nemzetközi, azaz lázadó csoportok vagy állami és nem állami fél közötti. Összesen 74-féle ilyen háborús bűncselekményt különböztet meg a statútum.
A Nemzetközi Büntetőbíróság első két ítélete egyébként a kongói polgárháborúra mutatott vissza: az egyikben gyermekkatonák toborzásáért és alkalmazásáért, a másikban a polgárháború során a békés lakosság lemészárlásáért, tömeges nemi erőszakért, fosztogatásokért szabtak ki hosszabb börtönbüntetéseket. Eddig összesen harminc ügye volt a bíróságnak.
A Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot T/10722. számon eredetileg Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter terjesztette be a parlamenthez, még 2016 májusában. Őt és kormányát (ahogy az előző baloldali kormányokat) sem lehet megvádolni kapkodással, hiszen a Nemzetközi Büntetőbíróságot alapító római statútumot 1998. július 17-én fogadták el az államok – köztük hazánk – képviselői.
Az első Orbán-kormány képviselője – a 2296/1998. (XII. 30.) Korm. határozatban foglalt felhatalmazás alapján – 1999. január 15-én írta alá a római statútumot, amit az Országgyűlés annak rendje és módja szerint a 72/2001. (XI. 7.) OGY határozattal megerősített, majd ennek nyomán a megerősítő okirat letétbe helyezése 2001. november 30-án megtörtént. Maga a római statútum több mint tizennyolc éve, 2002. július 1-jén hatályba lépett.
Igen ám, de
2002 óta nem tudták elérni a hol egymást váltó, hol a korábbi tevékenységüket folytató magyar kormányok, hogy a római statútumot törvényi formában beiktassák a magyar jogrendszerbe.
Mert ahogy Blutman László nemzetközi jogászprofesszor is megfogalmazta egy értekezésében: a jogforrási formát, melyben a nemzetközi szerződés a belső jogrend számára megjelenik, nem a kihirdetésnél, hanem a beiktatásnál kapja, függetlenül attól, hogy a kihirdetés szükséges az érvényes jogszabály megszületéséhez.
Több mint tizennyolc éve hivatkoznak a Külügyminisztérium és az igazságügyi tárca szakértői, köztisztviselői és különböző rangú vezetői a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tisztviselőire, hogy ott akad el alkotmányossági aggályok miatt a kihirdetési kezdeményezés. Legalábbis erre következtetett egy tanulmányában Kovács Péter nemzetközi jogász, aki nem mellesleg 2015 óta a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság magyar tagja, bár említett dolgozatát kutatói és nem bírói minőségében készítette:
Tudomásunk szerint sem a tágabb magyar közvéleményt, sem az érdeklődő tudományos közösséget nem tájékoztatta a KEH arról, hogy tulajdonképpen mi is az, amit alkotmányossági problémának tekint. Ugyanakkor a parlamenti vitákban elhangzott utalások, parlamenti képviselői dokumentumok vagy eseti beszélgetések félmondatai, tudományos írások egyaránt arra utalnak, hogy egy elemet tart igazán aggályosnak a KEH, és ez a mentességi klauzula és annak is az államfőkre vonatkozó fordulata.
Az ominózus 27. cikk (1) bekezdés pedig így szól:
A jelen Statútum a hivatalos minőségre való tekintet nélkül egyaránt vonatkozik minden személyre. Semmilyen körülmények között sem mentesíti az adott személyt a jelen Statútum szerinti büntetőjogi felelősség alól különösen az állam- vagy kormányfői tisztséggel, kormány- vagy parlamenti tagsággal, választott képviselői vagy kormányhivatalnoki tisztséggel járó hivatalos minőség, és mint olyan, nem indokolja a büntetés mérséklését.
Ehhez képest a T/10722. számon jegyzett indítvány végül mégis az Országgyűlés elé került, és
2016. május 25-én rendben meg is tartották a törvényjavaslat általános vitáját.
Minden felszólaló – pártállásra tekintet nélkül – helyeselte a javaslatnak azt a megoldását, hogy a képviselői és egyéb mentességek tekintetében úgy módosítják az odavágó törvények szövegét, hogy az abban
foglalt mentelmi jog nem jelenti akadályát a [...] felelősségre vonásának a Magyarország által elismert joghatósággal rendelkező nemzetközi bíróság joghatósága alá tartozó büntetőjogilag üldözendő cselekmény miatt.
A Trócsányi-féle indítvány pár napja ismét felbukkant az Országgyűlés üléstervében, de ezúttal már T/383. számon. Ez azt jelenti, hogy öt év után, valamikor tavasszal a részletes vitával folytatódhat a törvényjavaslat tárgyalása.
Semmiképpen sem lesz egyszerű menet, hiszen a statútum magyar jogrendszerbe illesztéséhez szükséges a mentelmi joggal kapcsolatos, kétharmados szavazattöbbséget igénylő sarkalatos törvények módosítása is. Emellett két új bűncselekményi tényállás megalkotását is szükségessé tette.
Az egyik az ellenséges hadsereghez tartozó személyek alattomos megölését nyilvánítja büntetendő cselekménynek, míg a másik a népirtás, emberiesség elleni vagy háborús bűncselekmény nyilvános tagadását.
Valahol nagyon is érthető Kovács Péter kifakadása a már idézett tanulmányában:
Sokkal több, mint tizenhét éve próbálja a magyar egyetemi világ nemzetközi jogász közössége tudatosítani, hogy a Magyarország által is elfogadott, aláírt és ratifikált nemzetközi szerződési kötelezettség kihirdetésének elmaradása nem játék, nem bocsánatos bűn, és nem intézhető el azzal, hogy »úgysem tűnik fel senkinek«, és »attól még tudnak nyugodtan aludni a magyar emberek...«, hanem sok érv szól amellett, hogy itt tulajdonképpen komoly következményekkel járó mulasztásban, sőt alkotmányos mulasztásban van a törvényhozó.
(Borítókép: Bírói testület tagjai a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság tárgyalótermében 2019. július 8-án. Fotó: Eva Plevier /MTI / EPA / Reuters pool)