Index Vakbarát Hírportál

Merkely Bélát beoltották az orosz vakcinával

2021. február 18., csütörtök 16:27

Igazolt Covid–19-fertőzése után három hónappal Merkely Béla is megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

A Semmelweis Egyetem rektorát négy másik orvoskollégájával együtt Szabó Attila klinikai rektorhelyettes oltotta be az orosz Szputnyik V vakcinával.

A rektor hangsúlyozta: az egyetem vezetése és munkatársai ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára. Az egyetemen december 26-án kezdték meg az oltásokat, mára a betegágy mellett dolgozó orvosok száz százaléka, míg a szakdolgozók 92 százaléka védett, ezzel gyakorlatilag megszűnt a koronavírus terjedése. Az egészségügyi területen dolgozó 5800 munkavállaló közül jelenleg mindössze három olyan szakdolgozó van távol igazolt Covid–19-fertőzés miatt, akik korábban nem kapták meg az oltást – írja a Semmelweis Egyetem.

Merkely Béla rektor hangsúlyozta: kiemelten fontosnak tartja, hogy a Semmelweis Egyetem vezetői és munkatársai saját példájukon keresztül mutatják be az oltások biztonságosságát és hatékonyságát, céljuk a vakcinák iránti közbizalom növelése.

Az egyetemen december 26-tól a Pfizer–BioNTech oltóanyagát alkalmazták, majd január 14-én érkezett meg a Moderna vakcinája, amelyet elsősorban az idősotthonokban használtak, mostantól pedig a Szputnyik V-vel bővül a védőoltások köre. A rektorral együtt négy másik olyan orvos kapta meg a készítményt, akik több mint három hónapja estek át a betegségen, ezért már olthatók: Hartyánszky István, a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinika szívsebészeti profilvezetője, Csósza Györgyi, a Pulmonológiai Klinika kardiológusa, Tóth Szabolcs, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika orvosa, és Orbán Vince, az Orvosi Képalkotó Klinika radiológusa.

Rovatok