Index Vakbarát Hírportál

Megivott két üveg whiskyt, majd ellopott egy rokkantkocsit

2021. február 18., csütörtök 10:06

Egy törteli férfi részegen ellopta egy idős hölgy rokkantkocsiját, hogy hamarabb hazaérjen vele, a rendőrök azonban másnap elkapták őt – írja a police.hu. 

Egy 79 éves asszony pár nappal ezelőtt panaszolta el a rendőröknek, hogy

egyik napról a másikra eltűnt garázsából kis, piros rokkantkocsija.

Február 15-én kora délután tűnt fel neki, hogy garázsának ajtajáról leverték a lakatot. Benézve látta, hogy hiányzik a 200 ezer forintos kis kocsija, illetve később azt is észrevette, hogy a ház drótkerítésének egy része ki van döntve.

A ceglédi nyomozóknak egy órán belül sikerült megtalálniuk a piros kocsi alkatrészeit,

valamint azt is kiderítették, hogy ki vihette el azt. 

A 27 éves helyi férfit sikerült előállítaniuk. El is ismerte tettét, azonban a bűncselekmény bizonyos részleteire nem emlékezett,

ugyanis saját bevallása azt megelőzően két üveg whiskyt gurított le.

Miután már nem volt szomjas, hazafele gyalogolva úgy döntött, hogy valami kevésbé fárasztó, illetve gyorsabb módszerrel váltja fel a sétát. Mivel tudta, hogy az idős nőnek van rokkantkocsija, egyért átmászott a kerítésen, leverte a lakatot, és ellopta a rokkantkocsit.

Amikor azonban kifelé mászott a kerítésen, akkor az kidőlt alatta.

A férfi másnap kijózanodva döbbent rá arra, hogy mit tett. A kocsit gyorsan szétszerelte, és az alkatrészek egy részét a sufnijába rejtette, a többit viszont egy másik telekre vitte át. Ez utóbbiakat találták meg végül a rendőrök, és így azonosították a férfit elkövetőként. A férfi azóta állítása szerint megbánta tettét, és szégyenli azt.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 27 éves férfi ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. A rokkantkocsit pedig azóta visszaadták a tulajdonosának. 

Rovatok