Index Vakbarát Hírportál

Átadták a Kreml-közeli Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székházát

2021. február 19., péntek 14:54

Erősíti Magyarország nemzetközi pénzügyi szerepét a Nemzetközi Beruházási Bank székhelyváltása – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a pénzintézet új budapesti székházának átadásakor.

A miniszter hangsúlyozta, Magyarország helyes döntést hozott 2015-ben, amikor csatlakozott a Nemzetközi Beruházási Bankhoz. Az eredmények között említette, hogy a bank már 

több mint 150 milliárd forinttal segítette a magyar vállalkozások fejlesztéseit.

Varga Mihály úgy fogalmazott, nemcsak a magyar gazdaság szereplőinek, hanem az ország nemzetközi elismertségének erősítését is segíti, hogy a bank Budapestre tette székhelyét. Az Európában működő öt nagy nemzetközi fejlesztési bank közül csak egynek található a közép-európai régióban a székhelye, és az Budapesten van, hívta fel a figyelmet.

A miniszter ismertette, hogy több mint 17 százalékos részesedéssel Magyarország Oroszország után a második legnagyobb tulajdonosa a banknak. Ettől függetlenül Nemzetközi pénzintézetről van szó, Oroszország kisebbségi tulajdonos, miután a többi ország tulajdonrésze 50 százalék fölött van. Azokról a kiváltságokról, amelyeket a bank élvezhet 2019 februárjában írtunk részletesen.  

Ezek az országok szeretnének minél gyorsabb fejlesztéseket, szeretnék, ha gazdaságuk gyorsabb ütemben nőne; minden adott ahhoz, hogy a budapesti székhelyről megkapják a fejlődésükhöz szükséges segítséget, közölte a pénzügyminiszter.

Felidézte, hogy a bank vezetése 2018-ban döntött központjának Moszkvából Budapestre költöztetéséről. Az új székház a pénteken felavatott Lánchíd palota a Lánchíd budai hídfőjénél.

A Nemzetközi Beruházási Bank budapesti székhelyének megnyitása előnyös a pénzintézet számára is, mivel ennek köszönhetően fennakadás nélkül integrálódik az európai pénzügyi környezetbe, és jobban tud kapcsolódni a világ pénzügyi rendszeréhez is. A pénzintézet működésének minden területén komoly sikereket könyvelhet el, 

nyeresége rekordmértékben nőtt, és tavaly év végén megközelítette a 7,3 millió eurót,

írta a tárca.

Rovatok