Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós a járványról: Meghatározó hetek előtt állunk

2021. február 21., vasárnap 11:44

Meghatározó hetek állnak előttünk a koronavírus-járvány alakulása szempontjából – írta az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán. Kásler Miklós közölte: Portugália, Csehország és Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. Szerinte az emelkedő járványügyi adatok figyelmeztető jelként szolgálnak.

A hétvégén is kedvezőtlen adatokat tettek közzé a kormányzati tájékoztató oldalon. Vasárnapra 2912 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, 47, többségében idős, krónikus beteg halt meg. Egy nappal korábban, szombaton is közel háromezer volt a fertőzöttek száma, és több mint száz halálos áldozata volt a koronavírusnak.

Az újranyitásról azt írta, hogy sokakban megfogalmazódott már ennek az igénye, mivel három hónapja tart a lezárás. Leszögezte, hogy ennek elsődleges feltétele a nagy arányú átoltottság, amihez már öt, magyar szakemberek által engedélyezett, koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, és

eddig több mint 700 ezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra.

Kásler Miklós kiemelte: a legfontosabb, hogy mindenki őrizze meg fegyelmezettségét, és bízzon a tudósok, szakemberek döntéseiben a vakcinák kérdésében. Ugyanakkor azt is kérte, hogy mindenki éljen az oltás lehetőségével.

Rovatok