Index Vakbarát Hírportál

Kétszázezren már kitöltötték az állatvédelmi konzultációt

2021. február 21., vasárnap 09:34

Már kétszázezren mondták el a véleményüket a kormány által az állatvédelem és a felelős állattartás témakörében indított online felmérésben – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott vasárnap Facebook-oldalán közzétett videóban.

Nyitrai Zsolt arra biztat mindenkit, hogy aki még nem tette meg, március 7-ig töltse ki a kérdőívet, hiszen kevesebb mint három perc alatt lehet válaszolni a felmérés 13 kérdésére. Szerinte azért is megéri részt venni ebben a párbeszédben, mert a kormány a jövőben fontos döntéseket és szabályozásokat kíván hozni ezen a területen, és ehhez mindenképpen fontos a polgárok véleménye.

Ne feledjék: közös ügyünk az állatvédelem!

– zárta posztját a miniszterelnöki megbízott.

Múlt hétvégén egyébként a miniszterelnök is kitöltötte a kérdőívet. Orbán Viktor azt mondta, náluk a kutya sohasem csak egy állat volt, hanem a család része. Az állatvédelmi konzultáció legfontosabb kérdései a többi között például az állatvédő szervezetek támogatásáról, a kóbor kutyák befogadásáról, a pirotechnikai szabályokról vagy az állatkínzással kapcsolatos büntetésekről szólnak.

Rovatok