Index Vakbarát Hírportál

Még mindig Eszenyi Enikő dönt a Vígszínház pénzügyeiről

2021. február 22., hétfő 06:54 | aznap frissítve

Hiába távozott Eszenyi Enikő a Vígszínházból, még mindig rajta tartja a kezét az intézmény pénzügyein. Ezt egy több mint félmilliárd forintnyi támogatás felett rendelkező alapítványon keresztül teheti meg, amelyet még a 2019-ben elhunyt Marton László egykori igazgató hozott létre évekkel ezelőtt – írja a Blikk

Az alapítvány elnökségi tagjai Magyar Péter, korábbi produkciós igazgató, Hegedűs D. Géza, valamint a kollégák által agresszív vezetési stílussal és verbális abúzussal vádolt Eszenyi Enikő is, akit a Blikk szerint le sem tudnak váltani, mert a színháznak nincs erre jogilag lehetősége. És az is ok, hogy a volt igazgató nem önként távozott pozíciójáról. Emiatt a jelenlegi vezetőnek, Rudolf Péternek például

Eszenyi Enikőtől engedélyt kell kérnie, ha az alapítványtól valamilyen célra támogatást kér. 

Rudolf Péter azt nyilatkozta, hogy mivel az alapítvány egykori alapítói már nem élnek, a jelenlegi jogi helyzetben a Vígszínház közössége nem döntéshozó. Ezt vagy csak a bíróság, vagy maga az elnökség változtathatná meg. Az igazgató megjegyezte azt is, hogy a támogatások és más kifizetések nehezebben valósulnak meg a járványhelyzet miatt. Csőre Gábor színész szerint nem könnyű és nem is szerencsés a helyzet. Eszenyi Enikő nem kommentálta az ügyet.

Rovatok