Index Vakbarát Hírportál

Veszélyhelyzet és 70 kormányrendelet újratöltve

2021. február 22., hétfő 16:20

Mint ismeretes, a koronavírus-világjárvány miatt a kormány, majd a parlament a járvány első hulláma során is elrendelte a veszélyhelyzetet, amely az első hullám lecsengésével, 2020. június 18-án szűnt meg. A járvány második hullámában a kormány 2020. november 4-étől visszaállította a rendkívüli jogrendet, majd az Országgyűlés november 10-én meghosszabbította a veszélyhelyzet hatályát, amikor is megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt.

Kihirdetés és megerősítés

A kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendeletben 

2021. február 8-ától a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A kormányrendelet úgy intézkezett, hogy

Ezt követően, még január végén nyújtotta be Varga Judit igazságügyi miniszter a kormány újabb törvényjavaslatát a parlament elé. A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény felhatalmazza a kormányt, hogy

a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát – a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel – a törvény hatályvesztéséig meghosszabbítsa.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával egyúttal meg is erősítette ezeket a kormányrendeleteket.

Hatálybalépés este 11-kor

A most elfogadott törvény a veszélyhelyzet azonnali és hatékony kezelése érdekében a hatálybalépést a kihirdetés napján 23 órai időpontban határozza meg, azzal, hogy a jogszabály a kihirdetését követő 90. napon hatályát veszti. Miután még hétfőn kihirdették a Magyar Közlönyben, a törvény 2021. február 22-én 23 órakor hatályba is lépett. A jogszabály 2021. május 23-án veszti majd hatályát.

A törvényjavaslat indoklása hangsúlyozza:

A kormány ezen intézkedése a veszélyhelyzetben, tehát különleges jogrendi időszakban hozott jogi aktus, amelynek célja, hogy az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát biztosító jogbiztonság követelményének megfelelő módon biztosítsa, hogy a jogalanyok a számukra az elmúlt hónapokban megszokott intézkedéseket, jogszabályokat alkalmazzák a jövőben is. Tekintettel arra, hogy a veszélyhelyzet jogtörténeti előzmények és minták nélküli, az újbóli hatálybaléptetés mint jogintézmény alkalmazására most először kerül sor, ez a veszélyhelyzethez köthető rendkívüli, de a jogbiztonság követelményéből kényszerűen fakadó jogtechnikai intézkedés.

Az elfogadott törvény egyebek közt kimondja:

Hetven kormányrendelet meghosszabbítva

A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hetven, a veszélyhelyzet idején kiadott kormányrendelet hatályát hosszabbította meg.

Megjegyezzük: a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet rendelkezéseit, amelyek a kijárási tilalomtól a maszkviselésig a különböző védelmi intézkedéseket szabályozzák, 2021. március 1-jéig lehet alkalmazni.

Ezek közül a legfontosabb intézkedések:

Rovatok