Index Vakbarát Hírportál

Újabb elvonásoktól tart Karácsony Gergely

2021. február 23., kedd 18:06

Ezúttal a településfejlesztési jogköröket alakítanák át úgy, hogy akár meg is szüntethetik a főváros beépítését szabályozó településszerkezeti tervet – jelezte Facebook-oldalán Karácsony Gergely, aki újabb elvonásokat említ a kormány részéről. A főpolgármester azt írta: 

Elképzelhető az is, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is. Így tulajdonképpen az önkormányzatoknak semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön. Ezáltal Budapest nem fejlődne tovább egységes városként, helyette 23 kisváros versengene egymással.

Hozzátette, hogy a hivatalos indok szerint mindezt azért teszik, hogy egyszerűsítsék az ügyintézést, pedig meglátása szerint egyértelmű, hogy ez újabb támadás az önkormányzatok ellen.

Ezzel a Főváros utolsó érdemi eszköze is megszűnne a város fejlesztésének befolyásolására. Ez az életben azt jelentené, hogy például nemrégiben a III. kerülettel abban állapodtunk meg, hogy a Mocsárosdűlőt radikálisan zöldíteni fogjuk. Több, mint másfélszeresére növelnénk a zöldfelületek arányát, garantálva a terület természetközeli megőrzését. A Mocsárosdűlőn a szerkezeti terv módosítását egy a széles nyilvánosságot bevonó stratégiai tervezés követné még ebben az évben. Ha megszűnne a településszerkezeti terv, ez a lehetőség is elveszne. A klímaváltozással csak úgy lehet felvenni a harcot, hogy ha több zöldfelületet hozunk létre, a meglévőket pedig mindenáron megóvjuk. A zöldfelület érték, hát úgyis kell bánni vele

– fejtette ki bejegyzésében Karácsony Gergely.

Rovatok