Index Vakbarát Hírportál

Meghosszabbította a kormány a gyülekezési tilalmat

2021. február 24., szerda 13:29

A rendőrök 397 emberrel szemben intézkedtek a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt kedden – közölte Kiss Róbert az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta: ezzel 42 064-re emelkedett a rendőri intézkedések száma a kijárási tilalom, illetve a kijárási korlátozás ellenőrzése óta.

Az alezredes felhívta a figyelmet, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló, jelenleg is hatályban lévő kormányrendelet rögzíti a rendezvények megtartásának tilalmát – ez kedd este a Magyar Közlönyben is megjelent. A szabályozás célja a koronavírus terjedésének megfékezése, közösségi terjedésének megakadályozása és a védekezés sikeres folytatása. Hozzátette: rendezvényt, gyűlést tartani és szervezni, illetve annak helyszínén tartózkodni tilos.

A jogszabályi tiltás mellett arra is rámutatott, a csoportosulással, gyülekezéssel a résztvevők veszélynek tehetik ki a saját egészségüket és másokét is, ezért mindenkit arra kért, hogy tartsa be a védelmi szabályokat.

Rovatok