Index Vakbarát Hírportál

Formálódik a harmadik autópálya Erdély felé

2021. február 26., péntek 13:04

Hamarosan megkezdődik a területszerzés, nyáron már a kivitelezési közbeszerzés is megjelenhet az M3-astól a román határ felé tartó M49 autóút Mátészalka és Ököritőfülpös közötti szakaszára – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Szatmárnémetiben.

A szerződést 2022 elején köthetik meg. A munkálatok akár már jövőre megkezdődhetnek.

A Csenger országhatárig vezető folytatás tervezési szerződése idén tavasszal megszülethet, a kiviteli tervek ezt követően egy éven belül rendelkezésre állhatnak, olvasható a tárca honlapján. Ez már a harmadik autópálya lesz Erdély felé.

A tárcavezető utalt arra, hogy míg korábban egyetlen gyorsforgalmi összeköttetés sem létezett Magyarország és Románia között, 2010 óta már két négysávos út épült meg Erdély felé.

Az M43 az M5-ből leágazva vezet Szeged érintésével Arad irányába. Az M35-M4 teljes hosszban tavaly elkészült, Debrecen utáni szakaszai pedig Nagyvárad felé teszik lehetővé a gyors, kényelmes és biztonságos eljutást.

Rovatok