Index Vakbarát Hírportál

Budapesti kórházból tűnt el egy 68 éves asszony

2021. február 27., szombat 15:33

Eltűnt egy 68 éves nő a VIII. kerületben, a józsefvárosi rendőrök jelenleg is keresik Mező Antalnét – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán.

Mint írják, a rendelkezésre álló adatok szerint a 68 éves nő 2021. február 27-én 10 óra 30 perc körül Budapesten, egy VIII. kerületi kórházból ismeretlen helyre távozott. Azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik. Mező Antalné körülbelül 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, haja rövid, őszes. Eltűnésekor viselt ruházatáról annyi információ áll rendelkezésre, hogy egy fekete kötött pulóver volt rajta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Mező Antalnét felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú-zöldszámon, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon

– írják a közleményben. 

Rovatok