Orbán Viktor miniszterelnök korábban már jelezte, hogy a koronavírus harmadik hulláma alatt a magyar egészségügy sosem látott terhelés alá fog kerülni. Noha várhatóan lesz megfelelő mennyiségű ellátóeszköz a kórházakban, mégis készült egy etikai kódex, amely arról szól, hogy ha az orvosoknak választaniuk kell a betegek között, akkor kinek az életét mentsék meg.

Április közepére lettünk készen az ajánlásokkal. Ezeket legjobb tudomásom szerint élesben Magyarországon még nem kellett használni, de megkértük az összes kollégát, hogy ismerjék meg ezeket az elveket. Ilyen helyzetben arra kell törekedni, hogy minél több emberéletet mentsünk meg. Egy prioritási sorrendet állítottunk fel szigorú szakmai irányelvek mentén 

– mondta az Új Szónak a kódexet megalkotó csapat vezetője, Hegedűs Zsolt. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának elnöke arról is beszélt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen helyzetben az idősek hátrányt élveznek.

Az életkor tekintetében sokan azt gondolják, hogy mivel már 75 évesek, róluk biztos lemondanak majd az orvosok. De ez abszolút nincs így. Elképzelhető, hogy egy olyan 45 éves beteg van mellettük, aki nagyon súlyos alapbetegségben szenved, vagy szenvedélybetegségéből adódóan sokkal rövidebb életkilátásai vannak, mint a jóval idősebb, de fitt páciensnek. Mi egy olyan szigorú triázsrendszert próbáltunk felállítani, amely segít az orvosoknak nem szubjektíven, hanem objektíven beosztani a betegeket, kik azok, akiknek jobb a rövid távú prognózisuk.

Hozzátette: egy ilyen döntést lelkileg nagyon nehéz megélni.

Szigorú triázsrendszerünk van, mely figyelembe veszi és pontozza a kísérőbetegségeket és más tényezőket. Ezt a rendszert szinte bárhol lehet alkalmazni Európában, ötvözi többek között a német, az olasz, a svájci, az észak-amerikai etikai ajánlásokat, és benne van a magyar szakemberek szürkeállománya is. Megpróbáltuk azt is, hogy az intenzív osztályokon dolgozó orvosokat kivonjuk a döntéshozatali szerepből, mert nagy lelki traumát okoz az orvosnak, ha le kell mondani egy betegről, miközben lehet, hogy nem látja a teljes képet, és nem tudja, hogy egy másik kórteremben egy másik betegnek jobb kilátásai lettek volna, ha megkapja az ellátást. Reméljük, hogy ez tényleg százévente egyszer van, és ezeket az általunk alkalmazott és lefektetett megfontolásokat is majd száz év múlva kell csak újra leporolni.