Index Vakbarát Hírportál

Mind a 106 választókerületben indít jelöltet a Mi Hazánk, Toroczkai László a miniszterelnök-jelölt

2021. március 1., hétfő 16:08

Toroczkai László pártelnök lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választásokon, és mind a 106 választókerületben képviselőjelöltet állítanak – írta Dúró Dóra közleményében. A párt elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy sem Gyurcsány Ferenc emberét, sem Orbán Viktor miniszterelnökségét nem támogatják.

Dúró Dóra szerint a Mi Hazánk „harmadik utat” kínál a választóknak: egyedüli politikai erőként állnak szemben az elmúlt harminc évvel. Mint azt írta, ez az időszak ugyanis arról szólt, hogy a nemzeti vagyont elherdálták, Magyarország szuverenitása pedig folyamatosan csökkent, és úgy véli, a magyarság valódi sorskérdéseiben mindkét politikai tömb valójában ugyanazt képviseli.

A politikus kitért arra is, hogy mindezek ellenére elszámoltatás még „a kommunistákkal” szemben sem volt, nemhogy az elmúlt harminc év „bűnöseivel” szemben, erre szerinte kizárólag a pártja nyújthat garanciát, hiszen mindkét politikai tömb érintett. Kijelentette, a „balliberálisok” kormányzása Magyarország gyors, a Fideszé pedig Magyarország lassú halálát jelenti, és ez véleménye szerint nem elfogadható, mert mint fogalmazott, ők gyarapodó országot akarnak építeni.

Rovatok