Index Vakbarát Hírportál

Reagált Karikó Katalin a magyar oltási terv módosításaira

2021. március 2., kedd 09:27

Vasárnap egy televízióinterjúban Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője azt mondta, hogy klinikai, tudományos és szakmai ismeretek alapján igyekeznek kitolni a második oltás időpontját. Ez a Pfizer-vakcinánál a korábbi 21 helyett 35 napos különbséget jelent.

Erre reagált most Karikó Katalin Facebook-oldalán egyik követőjének. A magyar származású biokémikus, aki kulcsszerepet játszott a vakcina kifejlesztésében, azt írta, hogy nem kell aggódni, három hét helyett ugyanis 35 nap is megfelel az oltóanyagból a második dózis beadási idejének. A szakember leszögezte azt is, hogy

már az első adag is véd, és még ha hónapokkal később is jön a második dózis, akkor annak is jónak kell lenni. 

Karikó Katalin írta még azt is, hogy ugyanez igaz a tárolási hőmérsékletre is. Míg a vakcinákat korábban mínusz 70 fokon tárolták, nem is tesztelték mínusz 20 fokra, ezért nem is javasolták azt, hogy lehet alacsonyabb fokon tárolni, mert mint azt hozzátette, bizonyíték kellett volna erre. Múlt héten az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) azt közölte, hogy a vakcina normál hűtési körülmények között is tárolható.

Rovatok