Index Vakbarát Hírportál

Kásler Miklós szerint jönnek még szigorítások, üzleteket zárhatnak be

2021. március 2., kedd 07:03

Itt van a nyakunkon a harmadik hullám, gyorsan terjed a brit mutáns, ami legalább 70 százalékkal fertőzőképesebb, fiatalabb korosztályokat is elér, illetve a betegség lefolyása súlyosabb. A vakcináció mértéke több hét múlva éri el azt a szintet, ami megfékezheti a felfutást. Ezzel indokolta Kásler Miklós, hogy szükség lehet további szigorításokra. 

Ha azt tekintjük, hogy a járványügyi szigorítások maximuma 100 százalék, akkor a jelen pillanatban életben lévő szigorítások ennek a 70 százalékát teszik ki – fogalmazott a Blikknek az e mberi erőforrások minisztere, felsorolva néhány példát, amit elképzelhetőnek tartana a további korlátozások között:

A második hullám csúcsán 674 beteg volt lélegeztetőgépen, miközben már a járvány előtt is 1600 készülék állt rendelkezésre. Ennek ellenére az Orbán-kormány 16 ezer gépet szerzett be 300 milliárd forint értékben. A tárca vezetője erről azt mondta, hogy a járvány felszálló ágában vagyunk ismét, ezért van szükség a készültségre a kórházakban.

Nem lehet pénzben mérni azt, hogy lélegeztessünk egy embert vagy sem. A kormány célja az, hogy minden eszköz és feltétel meglegyen a betegek gyógyulásához

– hangoztatta a miniszter, hozzátéve, hogy az operatív törzs napról napra mérlegeli a lehetőségeket. 

Rovatok