Index Vakbarát Hírportál

Itt van Vona Gábor nagy bejelentése

2021. március 2., kedd 12:17

Magyarország első online népszavazását indítja el Vona Gábor március 14-én azért, hogy elérjék azt, hogy a külföldön dolgozók levélben szavazhassanak – jelentette be a politikus a Második Reformkor Alapítvány online sajtótájékoztatóján a Facebookon kedden. Vona Gábor hozzátette azt is, hogy hagyományt szeretnének teremteni, és egy évben akár több fontos ügyben is megkérdeznék a lakosságot. 

Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke és kormányfőjelöltje arról is beszélt, hogy ki kell használni az online világ adta lehetőségeket. Leszögezte, az online népszavazással az a céljuk, hogy visszaadják az emberek kezébe a döntés jogát, mint fogalmazott „ettől nem is vagyunk olyan távol, egyetlenegy kattintásnyira”, a kezdeményezésük ezért kapta a Kattintokrácia nevet. 

Az online népszavazás tehát tizenkét nap múlva indul, és utána minimum három hétig lehet majd szavazni. Addig olyan aktivistákat szeretnének bevonni a kampányba, akik nemcsak szavazni akarnak, hanem segíteni is abban, hogy egy társadalmi vita is elindulhasson a témáról. Erről az alapítvány honlapján és közösségi oldalán is lehet majd bővebb információt találni. 

(Borítókép: Vona Gábor. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok