Index Vakbarát Hírportál

Megjelentek a hazai erdőkben a farkasok és medvék

2021. március 4., csütörtök 13:32

A farkasok már visszatelepültek hazánkba, a medveészlelések száma pedig évről évre emelkedik. Különösen az Észak-magyarországi régióra jellemző a csúcsragadozók jelenléte. A védett, ritka, de annál veszélyesebb állatokkal való találkozás veszélyt jelenthet a túrázók számára, de a ragadozók előfordulása az erdőgazdaságok működését is befolyásolhatja  írja a napi.hu.

A régióban a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) tartja számon az állatokat.

A Bükki Nemzeti Park területén egy farkascsalád él. A nemzeti park igazgatóságának működési területén, körülbelül két és fél megyényi területen, 4-5 farkascsaládot és azok állandó territóriumát feltételezünk. Ezek egy része évről-évre rendszeresen utódokat is nevel. Az általunk ismert farkascsaládokban általában 3-5 a felnőtt egyedek száma, ebbe beleértendők az előző évi, szüleiket még nem elhagyó fiatalok vagy a rokon állatok, ez a létszám az adott éves szaporulattal bővül. A Bükk területén tavaly három kölyök született

 nyilatkozta a park igazgatósága a lapnak.

A medveészlelések száma is növekszik az északi régióban. Borsod–Abaúj–Zemplén megyében az elmúlt években többször sikerült lencsevégre kapni kóborló barnamedvét, legutóbb például Miskolcon készültek felvételek egy, a városba bemerészkedő állatról. Nem véletlen, hogy Borsodban történt több észlelés, hiszen a hazánkban előforduló farkasok és medvék feltehetően kárpáti eredetűek.

A ragadozók hazai jelenléte miatt felmerül a kérdés, hogy mennyire veszélyeztetik a vadak a túrázókat. A BNPI szerint a farkasok aktivitásának fő időszaka naplementétől hajnalig tart, így a közvetlen találkozások az emberekkel ritkák. Azonban a turisták gyakran letérnek a jelzett túraútvonalakról, ami zavarhatja a természetes és természetközeli élőhelyek élővilágát, és veszélyes helyzeteket eredményezhet az emberek és az állatok között.

Rovatok