Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Most az Európai Néppárt nélkül kell felépíteni az európai jobboldalt

2021. március 4., csütörtök 13:07

Szamizdat 6. címmel közölt írást a miniszterelnok.hu-ról a közösségi oldalán Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.

Írásában a miniszterelnök megismétli, a Fidesz

nem fogadta el, hogy az európai parlamenti képviselőinek jogait és ezzel a magyar szavazók jogait is korlátozzák a frakció alapszabályzatának módosításával.

Orbán Viktor szerint, miközben Magyarországon és más vezetők a saját országaikban „szó szerint élet-halál harcot folytatnak” a koronavírus ellen, „az EPP kisded hatalmi játékokban leli örömét a brüsszeli bürokraták buborékjában”, és ezt vállalhatatlannak tartja.

Kilépésünk új perspektívát nyit az európai politikában is. Köztudott, hogy mi, magyarok a folyamatosan hátráló és a politikai értékeit a süllyedő léghajóból kidobáló EPP-t újra Európa vezető szellemi és politikai erejévé akartuk tenni. Nagy, erős, demokratikus jobboldallá, amely a centrumpártokat, a konzervatív és tradicionális kereszténydemokrata pártokat és szavazóikat is képes egy nagy közös politikai otthonba összegyűjteni. Ez a lehetőség a tegnapi napon elveszett. Az EPP végleg az európai baloldal csatolmányává vált

– olvasható a megjelent írásban.

Orbán Viktor azt is hozzáteszi, hogy a migráció, a családi értékek, a nemzeti szuverenitás, „vagyis a kor nagy kérdéseiben nincs többé különbség” az EPP és az európai baloldal között.

A miniszterelnök úgy véli, hogy jó okkal gyújthatnak örömtüzeket az európai baloldal pártjai és vezetőik, mert „egy újabb párttal gyarapodtak”, miközben a Fidesz feladata is világos.

Most az EPP nélkül kell felépíteni az európai demokratikus jobboldalt, amely otthont nyújt azoknak az európai polgároknak, akik nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását, és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik. Itt az idő! Éljen a demokratikus jobboldal! Fortes fortuna adiuvat!

– zárja írását Orbán Viktor.

A Fidesz egyelőre az Európai Néppárt frakciójából lépett ki, jelenleg viszont még – felfüggesztett – tagja a pártcsaládnak.

A magyar kormánypárt kilépésére reagáló közleményében az Európai Néppárt azt írta: a Fidesz a pártból való kizárási eljárással néz szembe az EPP alapszabályának 3. cikkelye értelmében. Erről az EPP Politikai Gyűlésének kell döntenie, amely akkor fog összeülni, amikor az adott járványügyi körülmények között az biztonságosan lehetséges.

Rovatok